Turizmus

Körösök Völgye Határtalan Vándortúra és Fesztivál

Körösök Völgye Határtalan Vándortúra és Fesztivál

Az öt napos fesztivál a Körösök Völgyében, azon belül is a három Közép Békési városban – Békésen, Békéscsabán és Gyulán – zajlik majd. Belényes - Békéscsaba, Pünkösdi hosszú hétvége, 2012. május 24-28.

2011 nyarán debütált első alkalommal a Körösök Völgye Határtalan Vándortúra és Fesztivál, mely hagyományteremtő reményekkel született még és lám idén, május 24. és 28. között folytatódnak a határtalan kalandok.

A különleges aktív turisztikai program és fesztivál ötvözésének célja volt és marad továbbra is, hogy a Körösöket és a Tiszát összekötő Zöld folyosó természeti és turisztikai értéinek, célterületeinek megismertetése, a természettudatos gondolkodás erősítése és nem utolsó sorban a térségi magyar-román együttműködés javítása.

Az idei évben aktív turisztikai célokon túl egy fontos küldetés is a fókuszpontba került, mégpedig a Körösök Völgyének, mint turisztikai márkának a népszerűsítése, mely jogos helyet kíván elfoglalni a belföldi turizmus palettáján.

A tavalyi évben a rendezvény fővédnöke Tőkés László volt, aki részt is vett a békéscsabai programokon és többek között a következő fontos gondolatot fogalmazta meg a magyar-román közös kezdeményezés kapcsán: „A szervezők fontos küldetést vállaltak fel, és jó példát mutattak, hogy miként kell a meglévő kereteket tartalommal megtölteni”.

Ahogy az lenni szokott egy igazán sikeres dolog, mindig attól lesz igazán sikeres, hogy fejlődni tud és akar is. Ez a Körösök Völgye Vándortúra és Fesztivál esetében sincs másképp és egyszerre több napos és több helyszínen zajló rendezvénysorozat kerül megrendezésre természetesen az aktív és ökoturizmus jegyében.

Az öt napos fesztivál a Körösök Völgyében, azon belül is a három Közép Békési városban – Békésen, Békéscsabán és Gyulán – zajlik majd.

Az alap koncepció, hogy a több helyszínen zajló három napos rendezvény minden napjának, más-más város lesz a fesztivál helyszíne, valamint bemutatkozó házigazdája is. A napközbeni és esti fesztivál helyszíneken zajló programokat naponta változó túraprogramok fogják kísérni, melyek több típusú túranem segítségével mutatják be a környék környezeti, természeti és kulturális értékeit

Ezzel párhuzamosan a határon átnyúló Körösök Völgyének organikus egységét hirdetvén a Határtalan Vándortúra a vízitúrázás szerelmeseit hívja egy 5 napos kikapcsolódásra. Az Erdélyi-szigethegységből eredő Fekete Körös vonalát követve jutnak el Belényestől, Gyanta, Tenke, Zerind érintésével Békés-Dánfokra.

A részletes programok és a gyalogos, vízi és kerékpáros túrákra való regisztráció a  www.korosok.hu oldalon érhető el.