Turizmus

A költészet napja

A költészet napja
A Békés Megyei Körös-menti Szociális Centrum nagyszénási telephelyéről Nagy Mária ellátottunk szerepelt Szarvason a Költészet napja alkalmából megrendezett versmondó napokon.

A költészet napját József Attila születésnapjára emlékezve 1964. óta minden évben április 11-én ünnepeljük. A költészet napja alkalmából 2012. április 10-11-én 24 órás versfolyamra került sor Békés megyében Szarvason és Békéscsabán. A Cervinus Theátrum és a békéscsabai Jókai Színház szervezésében. Intézményünk mezőkovácsházi, magyarbánhegyesi, és nagyszénási telephely ellátottai és dolgozói mondtak Szarvason verseket és emlékeztek számos többi –óvodás, egyetemista és nyugdíjas résztvevőkkel együtt József Attilára. A versmondás megyeszerte 10-én délben kezdődött, és az önkéntes versmondók lelkesedésével 11-én 12 órakor a költő „Születésnapomra” című versével, majd „Köszönjük József Attila „kollektív” köszöntéssel zárult. Valószínű, hogy egy hagyománykeltő rendezvény indult el útjára és reméljük, hogy a jövő évben is megrendezésre kerül a színvonalas kulturális program.

A költészet napja az élet, olvassuk, szeressük az év minden napján, mert az alatt, míg verset olvasunk, hallgatunk, egy pillanatra minden megáll.