Szeghalom város

Szeghalom Város - Hírek

A Szeghalmi FC elnőksége - Szeghalom - sport

Szeghalom, sport A tavaszi szeozon megkezdése előtt a Szeghalmi FC elnőksége ülést tartott, ahol fontos döntéseket hozott.

 

  • - Szezonnyitó játékosértekezlettel 2009. január 16-án kezdi meg a tavaszi bajnoki rajtra való felkészülést az FC. Felnőtt labdarúgó csapata. Az edzési napok számát heti 4 napban határozta meg, melyből kettő szabadtéri, kettő, pedig a tornacsarnokban kerül megrendezésre. A bajnoki rajtig szombatonként előkészületi mérkőzésekre kerül sor.
  • - Az Elnökség a bajnokság befejezéséig továbbra is Sáfián Imrét bízta meg a játékos-edzői feladatok ellátásával.
  • - Az Elnökség módosította a bajnokság kezdetén a csapat elé célként kitűzött 1-5. helyezést a bajnokság végére az első nyolcba való kerülést várja el.
  • - Az Elnökség a bajnokság minél eredményesebb befejezése, a kitűzött cél elérése érdekében úgy döntött, hogy a bajnokság befejezéséig valamennyi igazolt serdülő, ifjúsági és felnőtt korú játékosára igényt tart.
  • - Az Elnökség álláspontja szerint a csapat létszáma és a játékosok képzettsége alapján alkalmas a kitűzött cél elérésére.
  • A téli átigazolási időszakban különösebb átigazolást nem tervez, de egyes volt szeghalmi játékosok esetleges visszatérését örömmel fogadja.

foci3_329_2009012084919_980.jpg

Forrás: Sárrét TV

Feltöltők: Csrodás Ferenc, Gotyár Richárd