Kőrösladány

A Henkel körösladányi gyárában új gyártórészleget avattak

A Henkel körösladányi gyárában új gyártórészleget avattak

Csepreghy Nándor, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára is jelen volt a körösladányi gyár fejlesztésének átadásakor.

A 4,6 milliárd forintos beruházáshoz a vállalat két sikeres pályázatával összesen 907 millió forintos támogatást nyert el az Új Széchenyi Terv keretében. A komplex technológiafejlesztési program eredményeként 16 új munkahely jött létre a cégnél. Dr. Fábián Ágnes, a Henkel Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az elmúlt években a vállalat több milliárd forintot fektetett be a körösladányi gyárba.



A Henkel körösladányi gyárában új gyártórészleget avattak



A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tájékoztatása szerint a Henkel több mint két évtizede folyamatosan bővülő üzemében 2011-ben elindított fejlesztésnek köszönhetően Körösladányban gyártják a vállalat legújabb, innovatív mosószerkapszuláját. Az üzemben több milliárd forintos fejlesztések zajlottak eddig is, és várhatóan az elkövetkező időszakban is folyamatos lesz a modernizáció. A gyárban évente körülbelül 140 különböző receptúra alapján 984 féle termék készül. Az elmúlt 20 évben 1 millió tonna, körülbelül 1,7 milliárd darab terméket gyártottak, többségüket exportra.


-tk-