Kondoros város

Kondoros Város - Hírek

Évszakok - Tehetséggondozó pályázat

Évszakok - Tehetséggondozó pályázat

A 2016/2017-es tanévben megvalósításra került a Kondorosi Petőfi István Általános Iskolában az „Évszakok” című tehetséggondozó pályázat.

A 2016/2017-es tanévben megvalósításra került iskolánkban az „Évszakok” című tehetséggondozó pályázat (Pályázati azonosító: NTP-MOI-16-0054), melyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma írt ki. A programra 1.000.000,-Ft támogatást kaptunk melyet a vállalásainknak megfelelően fel is használtunk.

A pályázat egész évben lehetőséget nyújtott a 60 órában, 16 tanuló tehetséggondozására. Egyes eseményekhez alkalmanként több tanuló is csatlakozhatott.

Az ősz folyamán, a tehetségazonosítás után, az „Ősz kincsei” címmel került sor a következő foglalkozásokra:

Alkotás közben

Tökszobrászatra, a hagyománnyá vált „tök jó délután” alkalmával, ahol a Kertbarát Kör és az SzMK tagjai is szívesen vettek részt az iskola aurájában. Őszi paletta festése, különböző anyagok, eszközök segítségével, nyomtatások szivaccsal, festőkéssel stb. Majd tapasztalatainkat felhasználva az anyagokról őszi csendélet festése gyümölcsökkel vászonra.

Az ősz témában a kerámiával is megismerkedhettünk Szarvason, a Chován Kálmán AMI-ban, Fabó Éva vezetésével. Kerámia képeket készítettünk szőlőlevelek inspirációiból, ill. egy másik alkalommal gyümölcstálakat hoztunk létre, megismerve az anyag formálhatóságát.

Az adventi ünnepkör témájában decemberben, Fejérné Búza Erika virágkötő segítségével ünnepi díszletet készítettünk vászonra csoportmunkában „Három királyok” és „Kisjézus születik” címmel.

Ajándékot készítettünk Dombóvári Zita iparművész irányításával gyöngyfűzéssel, szövéssel, bőrrel kombinálva karkötők formájában.

Kirándulás az Iparművészeti Múzeumba

Hangulatos, élménygazdag kiránduláson vettünk részt december 15-én Budapesten. Az Iparművészeti Múzeumba látogattunk, majd a Bazilika előtt az adventi vásár hangulatát élvezhettük.

Könyvkötészet

Tavasszal az „Ébredő természet” blokkban könyvkötészet foglalkozás keretén belül megismerhettük a papírfestés, márványozás, leporelló készítés és a könyvkötészet szépségeit. Meghívott szakember: Bíró Bertold könyvkötő mester volt.

Az első tavaszi fények megjelenésével látványélményt gyűjtöttünk fotózás segítségével, az iskolában és környékén. Az elkészült fotókról pedig átírással, újszerű képeket hoztunk létre akvarellel, egyéb festéstechnikákkal.

Április 27-én pedig az egész program alkotásaiból házi kiállítást rendeztünk iskolánk emeleti részében, mely szép, kreatív színfoltja lett az iskolánknak és büszkék lehettünk tanulóinkra.

 

Nyerges Gáborné
témavezető


Támogatóink: