Gyomaendrőd város

Gyomaendrőd Város - Hírek

Jubileumi testvérvárosi találkozó

Jubileumi testvérvárosi találkozó
Gyomaendrőd a romániai Nagyenyeddel (Aiud) 1993, míg a németországi Schöneck városával 2003 őszén kötött partneri megállapodást, azaz testvérvárosi szerződést.

A 20 és a 10 éves jubileum alkalmából 2013 szeptemberének első hétvégéjére Gyomaendrőd szervezte meg azt a jubileumi hármas találkozót, ahol a házigazda Várfi András, a schönecki Cornelia Rück és a nagyenyedi Mihai Horaþiu Josan polgármesterek ünnepélyes külsőségekkel megerősítették a korábban kötött partneri együttműködést. Az esemény emlékére Gyomaendrőd új városközpontjában emlékfákat is elültettek. 

A jubileumi hétvége szombatján gazdag program fogadta a nagyenyedi és schönecki vendégeket. A reggeli program a Liget Fürdőben kezdődött, ahol a második alkalommal megrendezett főző hétvége megnyitójára került sor. Ezt követően az Október 6. lakótelepen emlékfák ültetésére került sor. Az emlékfa ültetést követően egy hangulatos hajókiránduláson vehettek részt, majd az ebédet követően a koradélutáni időpontban került sor a partneri megállapodások ünnepélyes megerősítésére. Az ünnepségen a hivatalban lévő polgármesterek mellett jelen volt Dr. Frankó Károly és Dr. Dávid Imre korábbi polgármester is. Az ünnepségről természetesen nem maradhatott el a születésnapi torta sem. A vendégek végül a nagyenyedi Bethlen Kollégium előadását majd a nagyenyedi és schönecki delegáció jubileumi filmösszeállítását tekinthették meg, illetve csatlakozhattak a Liget Fürdő főző hétvégéjének esti programjához is.

testvervar-jub-01_20130910131459_68.jpg

 

testvervar-jub-02_20130910131459_12.jpg

 

testvervar-jub-03_20130910131459_7.jpg

 

testvervar-jub-04_20130910131459_55.jpg

 

testvervar-jub-05_20130910131459_42.jpg

 

testvervar-jub-06_20130910131459_76.jpg

 

testvervar-jub-07_20130910131459_47.jpg

 

testvervar-jub-08_20130910131459_95.jpg

 

testvervar-jub-09_20130910131459_35.jpg

 

testvervar-jub-10_20130910131459_5.jpg

 

testvervar-jub-11_20130910131533_53.jpg

 

testvervar-jub-12_20130910131533_87.jpg

 

testvervar-jub-13_20130910131533_80.jpg

 

testvervar-jub-14_20130910131533_17.jpg

 

testvervar-jub-15_20130910131533_34.jpg

 

testvervar-jub-16_20130910131533_18.jpg

 

testvervar-jub-17_20130910131533_19.jpg

 

testvervar-jub-18_20130910131533_39.jpg

 

testvervar-jub-19_20130910131533_13.jpg

 

testvervar-jub-20_20130910131533_47.jpg

 

testvervar-jub-21_20130910131558_26.jpg

 

testvervar-jub-22_20130910131558_90.jpg

 

testvervar-jub-23_20130910131558_56.jpg

 

testvervar-jub-24_20130910131558_90.jpg

 

testvervar-jub-25_20130910131558_28.jpg

 

testvervar-jub-26_20130910131558_82.jpg

 

testvervar-jub-27_20130910131558_21.jpg

 

 

Forrás: www.gyomaendrod.hu