Füzesgyarmat város

Füzesgyarmat Város - Hírek

Gazdafórum Füzesgyarmaton

Gazdafórum Füzesgyarmaton

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter volt a vendége annak a gazdafórumnak, amelyet 2012. november 30-án 18.00 órától tartottak Füzesgyarmaton a Művelődési Házban. A miniszter a szennyvízberuházás átadására érkezett a városba, de egy a Kovácsné Czeglédi Mária Tünde képviselőnővel való korábbi egyeztetésnek köszönhetően az átadó ünnepség után is a településen maradt egy gazdafórum erejéig. Fazekas Sándor előadása az „Anyaföld-termőföld-megélhetés" címet viselte, amelyben a miniszter ismertette azokat a kormányzati intézkedéseket, amelyek a vidéken élő emberek és a gazdatársadalom könnyebb megélhetését voltak hivatottak elősegíteni.

A nemrégiben elfogadott földtörvény és más törvénymódosítások elsősorban azoknak a helyben gazdálkodó embereknek az érdekeit szolgálják - derült ki a miniszter szavaiból -, akik valóban termelő tevékenységet folytatnak. A meglévő szabályok egyszerűsítésével is igyekeztek támogatni a gazdák piacrajutását, hogy a termelő közvetlenül tudja, ha más nem, közvetlen környezetében értékesíteni előállított termékeit, amely korábban komoly nehézségekbe ütközött.

 

Fazekas Sándor mellett jelen volt a fórumon Palkovics Péter, az MVH elnöke és Dr. Szabó Csaba miniszteri biztos, akik a jelenlévők konkrét szakmai kérdéseire is válaszoltak, amelyeknek egy részét már előzetesen, írásban megküldték a tárcának.

 

A teltházas találkozón számos kérdés vetődött fel, amelyekre elsőkézből kaphattak választ a gazdák a minisztertől, a Hivatal elnökétől illetve a miniszteri biztostól.

 

Az eseményen készült felvételek: