Doboz

Doboz nagyközség - Hírek

Lezajlott a Dobozi Kézműves Tábor

Lezajlott a Dobozi Kézműves Tábor

A kézműves tábort már évek óta együtt szervezi meg a Dobozi Közösségi Ház és Könyvtár, és a Dobozi Népművészeti Egyesület.

A kézműves tábort már évek óta együtt szervezi meg a Dobozi Közösségi Ház és Könyvtár, és a Dobozi Népművészeti Egyesület. A gyerekek minden évben nagyon élvezik a tábor perceit. A kézműves tábornak idén is a Széchy Tamás emlékház adott helyszínt. A kreatív gyerekek programjainak szerves részét képezte az udvar hátső részében található gyógynövények és a belőlük készült gyógyteák megismerése. Ugyanakkor a gyerkőcök fűzhettek gyöngyöt, játszhattak ügyességi játékokat, mézeskalácsozhattak, szalmát fonhattak, képkeretet készíthettek, és még sokféle érdekes játékot játszhattak.

Lezajlott a Dobozi Kézműves Tábor

Lezajlott a Dobozi Kézműves Tábor

A játékok között szerepelt a harcművészetek kipróbálása is, amelyek közé az íjászkodás és a birkózás tartozott, bár az utóbbit nem tervezték. A táborban a legnagyobb szerepet persze a kézműveskedés játszotta.

"Minden évben igyekszünk kitalálni egy olyan vezérfonalat, melyre felfűzhetjük mindazt, amit készítünk és átélünk. Ez a fonal Doboz hagyományait, múltját köti össze mindazzal, ami ezen a héten történik. Doboz múltjához tartozik, hogy a doboziakat bakósoknak nevezték. A jelenben ez már annyira nem érvényes, hogy a gyerekek nagyrésze a szó jelentésével sincs tisztában. Hogy felidézük múltunknak e momentumát, olyan tarisznyát készítettünk, melyet rátétes mintával díszítettünk. Sokszor mondtuk el, hogy ebben a bakóban fogják hazavinni az alkotásaikat. "

Képforrás: doboz.hu/hirmondo

S.A.