Békés város

Békés Város - Hírek

Hivatalosan is átadták a járási hivatal új épületét

Hivatalosan is átadták a járási hivatal új épületét

Ünnepélyes keretek között adták át a Békési Járási Hivatal új székhelyépületét, a beruházásnak köszönhetően költségtakarékosabb, vezetési szempontból hatékonyabb működést tesz lehetővé az ingatlan.

Dr. Takács Árpád, a Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízottja beszédében  kiemelte, hogy az épületben mindig igazságszolgáltatás és jogi munka zajlott, hiszen korábban Magyar Királyi Járásbíróságnak épült. Az ünnepségen jelent volt  Dr. Kovács Zoltán, területi közigazgatásért felelős államtitkár, aki elmondta, hogy a fejlesztés 250 milliós hazai forrásból valósult meg.

 

Ünnepélyes keretek között adták át a Békési Járási Hivatal új székhelyépületét

Ünnepélyes keretek között adták át a Békési Járási Hivatal új székhelyépületét

 

A kormányablakokban jelenleg már több mint 1500 típusú ügyet lehet intézni, ami kimagasló eredmény, hiszen 2011-ben ez még csak 30 ügytípus esetében teljesült - hangsúlyozta az államtitkár. Mostantól a békési kormányablakba helyeződhet át az ügyfél-kiszolgálási feladatok zöme, valamint meghosszabítják az ügyfélfogadási időt is.

 

/T.D.