Békés megye vezető hírek

Teljesen megújul a gyulai Tourinform iroda

Teljesen megújul a gyulai Tourinform iroda

Szépen haladnak a szakemberek a Tourinform iroda felújításával Gyulán. Már az egyedi bútorok legyártásánál tartanak, a külső-belső festés és elektromos karbantartás is lezajlott.

Jó ütemben halad a gyulai Tourinform iroda felújítása. A pályázaton nyert pénzből megkezdődtek a munkák, s ennek keretében már lezajlott a kültéri és beltéri festés-mázolás, illetve az elektromos hálózat karbantartása. Megoldották az új informatikai és irodatechnikai rendszer tervezését is – adta hírül a beol.hu.

A Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta: jelenleg az egyedi bútorok legyártatásánál és a szőnyegezési munkáknál tartanak.

A cég 2020-ban nyújtott be kérelmet a támogatásra, a Tourinform irodák és információs pontok felújítását szolgáló pályázati kiírásra, melyet a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. és a Kisfaludy 2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. közösen hirdetett meg.

Teljesen megújul a gyulai Tourinform-iroda

Teljesen megújul a gyulai Tourinform-iroda

A gyulai cég 24 millió forintot kapott el a helyi Tourinform iroda fejlesztésére, megszépítésére – adta hírül a beol.hu.

Ennek keretében az iroda belsőépítészeti arculata és minősége megújul, melyhez a kötelezően alkalmazandó belsőépítészeti arculati kézikönyvet és gyártmánytervet használják.

A vendégtérben is kicserélik a bútorzatot és a padlóburkolatot, melyre az ügyfélszolgálati irodában is sor kerül.

A nyílászárókat felújítják, kifestik az irodákat, a szükséges villanyszerelési munkákat is elvégzik. Megvalósulnak az infrastrukturális fejlesztések – megoldják a meglevő vezetékes hálózat fejlesztését, a munkaállomásokhoz új hálózatokat alakítanak ki.

Új digitális eszközök beszerzése is cél, hogy a működést és a szolgáltatásokat is fejleszthessék. Az iroda homlokzata is megszépül – tudatta a beol.hu.

Fotó: L.P.

B.A.