Békés megye vezető hírek

Tavasszal kezdődik az útfelújítás Orosháza és Szentes között

Tavasszal kezdődik az útfelújítás Orosháza és Szentes között

Kezdetét veszi 2021 tavaszán az Orosházát és Szentest összekötő út felújítása. Már csak néhány engedélyezési és közbeszerzési eljárás befejezése várat magára.

Megkezdődhet tavasszal az Orosháza és Szentes közötti út felújítása. A Magyar Közút Zrt. Békés megyei igazgatósága szerint a kiviteli tervek már készen vannak, megkapták az építési engedélyt is. Néhány további engedélyezési és közbeszerzési eljárás van hátra, melyek lezárulásával indulhat a munka – írta meg a beol.hu.

Az orosházi gazdaság és a helyiek számára egyaránt nagyon fontos a beruházás, amely a 4405, a 44406-os (Szentes-Derekegyház-Nagymágocs-Orosháza) jelzésű, valamint a 4447-es jelzésű (a Szentesi úti körforgalomtól a 47-es út csatlakozásáig) utakat érinti 800 méter hosszúságban.


Tavasszal indulhat az útfelújítás Orosháza és Szentes között

Tavasszal indulhat az útfelújítás Orosháza és Szentes között

Régóta várták, a térség közlekedési infrastruktúrája lényegesen javul a felújítással – mondta el Dávid Zoltán, Orosháza polgármestere.

A munkálatok keretében az útpályát szélesítik, az útburkolatot megerősítik, ennek köszönhetően az úton a 7,5 tonna feletti járművek is közlekedhetnek majd – tudatta a beol.hu.

A körforgalmat Orosháza belterületén szintén felújítják, s ehhez kapcsolódóan kerékpárutat építenek.

Korábban Orosházán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszélt arról, hogy a kormány biztosítja a szükséges forrást az útszakasz felújításához – adta hírül a beol.hu.

Fotó: Kecskeméti Krisztina

B.A.