Békés megye vezető hírek

Élmezőnyben a Békés megyei szaloncukrok

Élmezőnyben a Békés megyei szaloncukrok

Sikert ért el a közelmúltban két Békés megyei édesipari cég is Az év szaloncukra megmérettetésen: gyulai és békéscsabai kézművesek finomságai kerültek a legjobbak közé.

Két Békés megyei cukrászműhely is bizonyított Az év szaloncukra 2020 versenyen. Egyikük a gyulai Kézműves Cukrászda, mely kókuszkrémes alkotásával nyerte el a szaloncukor kategória második helyét, a másik pedig a Dolcetta Kft. Békéscsabáról – Csendes éj nevű rumos-kakaós szaloncukruk a 499 forint/100 gramm alatti árkategória 2. helyezettje lett – tudatta a beol.hu.

A gyulai Kézműves Cukrászda tulajdonosa, Balogh László mestercukrász nagyon örült az elismerésnek. Mint mondta, sikerük az állandó termékfejlesztésnek köszönhető, valamint annak, hogy mindig ragaszkodnak a magas minőséghez.  Bár tavaly nem kínáltak ilyet, 2020-ban megjelentettek kókuszos szaloncukrot, ezek szerint nagy sikerrel.

Balogh László mestercukrász a gyulai kézműves szaloncukrokkal

Balogh László mestercukrász a gyulai kézműves szaloncukrokkal

A Dolcetta Kft. kereskedelmi vezetője, Timár László elmondta: termékcsaládjukat 6 ízben gyártják, és forgalmazzák, az üzletekben 1800-2200 forintos kilónkénti áron szerezhető be. Noha a Csendes éj szaloncukrot a kilónként legfeljebb 5 ezer forintos kategóriába sorolták be, a vásárlók ennél jóval kedvezőbb áron kaphatják meg ezeket – írta a beol.hu.

Timár megjegyezte: a megmérettetést azért is tartják lényegesnek, mert több félreértésre fényt derít. Nevezetesen arra, hogy szaloncukor ezer forintos kilónkénti áron is beszerezhető, ám ha a vevő erre voksol, tisztában kell lennie azzal, hogy az ilyen szaloncukrok valódi csokoládé helyett bevonó masszával készülnek. Az ízvilágot és a termék eltarthatóságát is meghatározza, hogy egy szaloncukrot belga étcsokoládéval vontak-e be, amely valódi kakaóvajjal készül, s egyébként a beltartalmát tekintve is más.

A kereskedelmi vezető arról is beszélt, hogy a szaloncukrot a magyarok általában előre megveszik -. már novemberben. Mivel hosszú ideig elállnak, minőségromlással nem kell számolni – írta meg a beol.hu.

A Magyar Édességgyártók Szövetségének elnöke, Sánta Sándor elmondta: Magyarországon évente 3500 tonna szaloncukor fogy, a háztartások 90 százaléka vásárolja ezt az édességet, átlagosan 1 kilót és általában 2 ezer forint körüli áron. A legkedveltebbek között vannak a zselés, karamellás, kókuszos, csokikrémes, mogyorókrémes és marcipánsok szaloncukrok – tudatta a beol.hu.

Fotó: Imre György

B.A.