Békés megye vezető hírek

Elkezdődött a Jókai Színház történetét és jelenét feldolgozó vetélkedő

Elkezdődött a Jókai Színház történetét és jelenét feldolgozó vetélkedő

A Békéscsabai Jókai Színház a Nemzeti Színház hasonló pályázata alapján saját történetét és jelenét feldolgozó színháztörténeti vetélkedőt hirdetett. A felhívásra, melyet februárban tett közzé teátrumunk, 38 középiskolás csapat, 152 tanulója jelentkezett. A csapatok négy kilencedikes, tizedikes, illetve tizenegyedikes diákból valamint a tanulókat felkészítő tanárból állnak.

Összesen 7 településről, 18 iskola nevezett be, Békéscsabáról (18 csapat), Orosházáról (11 csapat), valamint Mezőberényből (3 csapat), Gyuláról (3 csapat), Szarvasról, Gyomaendrődről (1-1 csapat), illetve a megye határain túlról, Szegedről is jelentkezett egy csapat.

A benevezett diákok 72.4 százaléka lány, 27.6 százaléka fiú. Az iskolák közül a legtöbb csapatot a békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és az orosházi Táncsics Mihály Gimnázium (5-5 csapat) nevezte.

Az első forduló feladatait a http://jokaiszinhaz.hu/szinhazivetelkedo-feladatok oldalon bárki elolvashatja, sőt, akár el is készítheti - a zsűri versenyen kívül is szívesen értékeli azokat!

A vetélkedő három internetes fordulóval kezdődik, a döntőbe, melyet a Jókai Színházban rendezünk június 3-án, a négy legjobb csapat jut be. A díjak színházbérletek, könyvutalványok és táblagépek, a negyedik helyezett csapat iskolájába pedig egy egész tanítási napra "kitelepül" a Jókai Színház.

A vetélkedő a Nemzeti Színház és a Magyar Teátrum Online együttműködésével valósul meg.

 

Az alábbi iskolákból jelentkeztek csapatok:

Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium (Békéscsaba)

Békéscsabai Bartók Béla Művészeti Szakközépiskola (Békéscsaba)

Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium (Békéscsaba)

Békéscsabai Vásárhelyi Pál Szakközépiskola és Kollégium (Békéscsaba)

BéKSZI Zwack József Kereskedelmi és Vendéglátóipari Tagiskola (Békéscsaba)

Erkel Ferenc Gimnázium (Gyula)

Harruckern János Középiskola (Gyula)

Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium (Mezőberény)

Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium (Orosháza)

Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium (Békéscsaba)

Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium (Békéscsaba)

Szegedi Szolgáltatási Szakképző Iskola Kossuth Zsuzsanna Tagintézménye (Szeged)

Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium (Orosháza)

Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium (Gyomaendrőd)

Szent-Györgyi Albert Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium (Békéscsaba)

Szlovák Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium (Békéscsaba)

Tisza Kálmán Szakképző Iskola (Orosháza)

Vajda Péter Evangélikus Gimnázium (Szarvas)