Békés megye oktatás

Székely Mihály Szakképző Iskola - Határtalanul!

Székely Mihály Szakképző Iskola - Határtalanul!

Az alábbiakban a Székely Mihály Szakképző Iskola szöveges, képes beszámolóját olvashatjuk a Határtalanul! program keretében 2015. március 14-én megvalósult Délvidéki látogatásukról.

 

A szarvasi Székely Mihály Szakképző Iskola negyvenkét tanulója 2015. március 14-én egynapos kirándulást tett a szerbiai Ada községben, ahol vendéglátóink a Műszaki Iskola tanárai és tanulói voltak. A kirándulás a Rákóczi Szövetség támogatásával jött létre, melynek évek óta fontos célkitűzése, hogy a környező országok magyarlakta településeinek iskoláit, diákjait megismertessék egymással, hogy a kapcsolatok kialakításával bepillanthassunk egymás szokásaiba, mindennapi életébe. A látogatások kitűnő lehetőséget nyújtanak mind az egyéni és közösségi, mind az intézményi kapcsolatok kialakítására.

Ada a Szerb Köztársaság Vajdaság Autonóm Tartományának Kelet-bácska területén, a Tisza mentén helyezkedik el, Szarvastól mintegy 170 km távolságra. Neve török eredetű, szigetet jelent, utalva a folyó közelségére. Lakóinak száma kb. 10000 fő, akinek mintegy 80%-a vallja magát magyar nemzetiségűnek.

Szombati nap ellenére a Műszaki Iskola tanárai és tanulói jelentős számban fogadták csapatunkat. Kedves meglepetés volt, hogy találkozhattunk a Szeged-Móravárosi Ipari Szakképző és Általános Iskola nevelőinek és diákjainak kis csoportjával is, akik a „Határtalanul” pályázati program keretében éppen az adai iskolában vendégeskedtek. A három iskola együttesen emlékezett meg az 1848. március 15-i forradalmi eseményekről, melynek kapcsán csoportunk előadta ünnepi műsorát is. A megemlékezésen jelen voltak a város vezetői is, akiket a vendégek mellett Gilice Hilda igazgatónő köszöntött. A megemlékezést követően tanulóink vetélkedőn vettek részt, ahol különféle ügyességi feladatok vártak rájuk. A fiúk futballmeccsen is összemérhették tehetségüket a vendéglátókkal, bár valljuk be, van még mit fejlődnünk!

A pedagógus kollégák mindeközben kötetlen beszélgetés során ismerkedtek az adai, illetve szövetségi oktatási helyzettel és lehetőségekkel. Lehetőségünk volt bejárni az intézmény épületeit, ahol megtekintettük a CNC programozó szaktantermeket, az üzemi részleget a maró-, illetve forgácsoló gépekkel. Karácsonyi József tanár úr minden részletre kiterjedő ismertetőjéből megtudtuk azt is, hogy az iskolának közel 400 tanulója van, mely szám sajnos ott is fokozatosan csökken.

Délután vendéglátóinkkal rövid sétát tettünk településük jelentősebb nevezetességeit bejárva. Így ellátogattunk az ortodox templomba, ahol Natalija Gavric Ugarakola tanárnő bemutatta a bizánci stílus jellegzetességeit a templom története mellett. Ő ismertette meg velünk Radivoj Popovics szerb származású adai pedagógus életét is. A katolikus templomban Pecze Rózsa tanárnő szakszerű idegenvezetését hallgathattuk, ami kiterjedt a település és környékének történetére is, miközben az Árpád-házi szenteket ábrázoló üvegablakokat és –festményeket csodálhattuk meg. A zsinagóga és a város neves lakóinak – Szarvas Gábor nyelvész és Moholy-Nagy László festő, fotográfus, ipari formatervező, a Bauhaus iskola tanára – emlékhelyeit, valamint a városháza épületét Lajkó Sára tanárnő mutatta be.