Békés megye hírek

Ünnepi Bárka-est a Vigadóban - Tóth Krisztina és Becsy András az idei év Bárka-díjasa

Idén is a Békés Megyei Jókai Színház Vigadója adott helyet a hagyományos Ünnepi Bárka-estnek, mely több meglepetést is tartogatott az érdeklődő közönség számára: egyszerre volt évértékelő és felolvasóest,  díjátadó ceremónia és csodálatos zenei élmény.

Elsőként Elek Tibor köszöntötte a jelenlévőket, majd megtartotta évértékelő beszámolóját. A szokásokhoz híven az elmúlt év hat számának felvillantásán túl, még megemlítette a 2010-es esztendő legfontosabb rendezvényeit és összefoglalta a Bárka Műhely szerteágazó tevékenységét is. Beszélt a Bárka-díjról, amelynek ünnepélyes átadása tulajdonképpen az est lényegi elemét képezi.

 

dr. Elek Tibor évértékelő beszámolót tart

Dr. Elek Tibor évértékelő beszámolója

 

A második megszólaló a barkaonline-szerkesztő Darvasi Ferenc volt, aki részletesen felvázolta a magazin jellegű internetes oldal, a Bárka-portál tartalmát: a blogokat, az interjúkat, a híreket, a kisfilmeket, a helyszíni tudósításokat és Ilia Mihály olvasónaplóját említette.

 

Bárkaonline

Bárkaonline

 

Ezután Kónya István Békés megye Képviselő-testülete alelnöke beszélt. Mondanivalójának esszenciáját jelentette annak a tartós és eredményes együttműködésnek a kiemelése, amely a Békés Megyei Jókai Színház és a Bárka közötti kulturális összmunkában ölt testet. Ennek köszönhetően kerülhetett sor már harmadszorra éppen a színház vigadó termében a Bárka-díjak átadására, amelyeket a 2010. évben Tóth Krisztina és Becsy András érdemeltek ki.

 

Kiss László író, szerkesztő, Kónya István a megyei közgyűlés alelnöke, Darvasi Ferenc szerkesztő, kritikus

Az alelnök a megye kulturális életének központjaként emlegette a Bárka folyóiratot

 

A Bárka szerkesztősége 2000-ben pénzjutalommal járó díjat alapított, amelyet minden év végén ítél oda a laphoz hosszabb ideje kötődő szerzői közül azoknak, akik az adott évben is jelentős publikációval, publikációkkal gazdagították a folyóiratot és olvasóit. A pénzjutalmat 2002-től Kiss György szobrász- és éremművész kisplasztikája egészíti ki. A korábbi évek díjazottjai között szerepeltek például Erdész Ádám, Grendel Lajos, Nagy Gáspár, Podmaniczky Szilárd, Szepesi Attila, Tandori Dezső, Tarján Tamás, Tőzsér Árpád, Varró Dániel, Vámos Miklós, Zalán Tibor, Hartay Csaba, Iancu Laura. 

 

Bárka díj

A pénzjutalmat 2002-től Kiss György szobrász- és éremművész kisplasztikája egészíti ki

 

 

Tóth Krisztina 1967-ben született Budapesten. 1992-ben végzett az ELTE Bölcsészettudományi Karán. A kortárs francia irodalom jeles fordítója, több hazai és nemzetközi díj birtokosa.  Az 1988-ban megjelent első kötetével, az Őszi kabátlobogással hívta fel magára a figyelmet. Munkássága azóta is a közönség és a szakma érdeklődésének középpontjában áll, újabb verseskönyveit is igen jelentős kritikai visszhang fogadta. Egyebek közt Soros-ösztöndíjas (1992), Graves-díjas (1996), Déry-díjas (1996) és József Attila-díjas, műveit számos antológia közölte. Sajnos betegsége miatt nem tudott részt venni a díjátadó ceremónián.

 

 

Tóth Krisztina 2010. Bárka-díjasa

Tóth Krisztina betegsége miatt nem tudott részt venni az ünnepségen (a kép az áprilisi KIT-es irodalmi esten készült a Jókai színházban)

Becsy András Gyulán született, 1973. május 3-án. Jelenleg Szegeden él. A József Attila Tudományegyetem történelem, majd a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola magyar szakán diplomázott. 1991-ben verseivel a Tevan Kiadó pályázatának 1. díjazottja. Írásait közölte többek között a Bárka, Forrás, Irodalmi Jelen, Magyar Napló, Eső. A Használati utasítás című antológia szerzője. A Körös Irodalmi Társaság és a József Attila Kör tagja. Jól lehet több éve rendszeresen publikál, első kötete idén jelent meg Franciakrémes címmel.

 

Dr. Elek Tibor és a 2010. év díjazottja Becsy András

Dr. Elek Tibor és a 2010. év egyik díjazottja Becsy András

 

Az est második felvonása a Bárka Műhely élő legendáinak és feltörekvő fiataljainak pódiumra szólításával folytatódott. A hangulatos este második felében a díjazott Becsy András után Banner Zoltán, Erdész Ádám, Zalán Tibor, Darvasi Ferenc, Baji Miklós Zoltán (BMZ), Farkas Wellmann Éva, Fodor György, Kiss László, Kiss Ottó, Magyari Barna, Csillag Tamás beszélt a Bárka legújabb számában közölt alkotásaikról, amelyekből felolvasást tartottak.

 

Ünnepi Bárka-est 2010.

Ünnepi Bárka-est

 

A Bárka szellemiségéhez méltón pezsgett a hangulat: a rendezvényt Antovszki Tamás gitár- és énekszámokkal kísérte végig, megidézve az Advent hangulatát is. Jó kis este volt, így Karácsony előtt...

 

Antovszki Tamás

Antovszki Tamás karácsonyi hangulatot varázsolt a terembe

Forrás: Békés Megyei Jókai Színház Programiroda,Sz. Kovács Viktória

Fotók: Tari Sarolta

 

Békés Megyei Önkormányzat – MCOnet

Szóljon hozzá a fórumon!: Ünnepi Bárka-est a Vigadóban