Békés megye hírek

Szeretünk, Békés megye!

Szeretünk, Békés megye!

Nemzeti értékeink védelméről, népszerűsítéséről rendeztek konferenciát a közelmúltban Békéscsabán a Békés Megyei Önkormányzat szervezésében. A több mint száz résztvevő betekinthetett a Vajdaság, Székelyföld és Bács-Kiskun megye értékgyűjtésébe is.

A konferenciát a házigazda Farkas Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke nyitotta meg, aki beszámolt a megyei értéktár bizottság munkájáról és rávilágított azokra az értékekre, melyek védelme kiemelt feladat. Az elnök azt is bejelentette, hogy a megyei önkormányzat közreműködésével, a megye négy LEADER Helyi Akciócsoportja és a Békés Megye Falusi Turizmusáért Egyesület újabb pályázatot nyert a nemzeti értékek népszerűsítésére, gazdasági hasznosítására.

Az elkövetkezendő fél évben így újabb lendületet kap a megye értékeinek gyűjtése. Farkas Zoltán elmondta, ma már kijelenthetjük, hogy divat magyar terméket venni, régi hagyományaink mentén élni, ünnepi alkalmakon eleink évszázados hagyományait őrző ruhákat viselni. Naptárunk zsúfolt a magyar és a helyi termékeket büszkén felvonultató eseményektől, hiszen divat lett a magyar, a helyi termék. Nekünk így együtt kell tennünk azért, hogy ez ne csak egy múló divathóbort legyen, hanem gyermekeink, unokáink mindennapjainak is részét képezze, hiszen mi mindannyian szeretjük Békés megyét - hangsúlyozta az elnök.

2014. június