Örménykútra érkezett az Otthonunk Békés megye rendezvénysorozat
Örménykút egy 470 lelket számláló kistelepülés, akinek lakói leginkább mezőgazdasággal foglalkoznak, de sokan munkájuk mellett még őstermelők is, tehát a föld szeretetet a vérükbe ivódott.
Az apró, de nagy múltú község szebb napokat is látott, hajdan Szarvasnál is nagyobb lakottságú település volt. Ma lakóinak 60 %-a időskorú, de a falu erejét, életrevalóságát a benne élők hite, tenni akarása határozza meg.
Egy kisközség életében nagydolog, ha vendégül láthatja a megyét, Örménykút lakói is igyekeztek jó házigazdaként viselkedni, kedves műsorral kedveskedtek a vendégeknek.
A megyejárások alkalmával megszokott programok sorát az ünnepi köszöntő nyitotta, de nem maradhatott el a kézjegy elhelyezése sem. A 6X6-os vándortérképen sokan megörökítették ujjnyomukat, ezzel is jelezve Örménykúthoz, és a megyéhez tarozásukat.
A megyetörténeti kiállítás a megye rövidített históriáját mesélte el, szót ejtve Örménykút történetéről is. Majd a település képviselő-testületének soron kívüli ülésére várták az érdeklődőket, ahol a közös eszmecserén kívül gondokról, problémákról, tervekről és reményekről esett szó. A megyejárás legközelebb Csorváson vendégeskedik majd.Békés Megyei Önkormányzat – MCOnet
Szóljon hozzá a fórumon!:
Békés megye online: bekesmegye.mconet.biz