Békés megye hírek

Orlai-festmények szemlézése és szakmai tárlatvezetés

Orlai-festmények szemlézése és szakmai tárlatvezetés
A közelmúltban a Munkácsy Mihály Múzeum Orlai kiállításához kapcsolódóan a tárlat kurátora, dr. Keserü Katalin művészettörténész tartott képszemlét. A különleges eseményre az intézmény azok jelentkezését várta, akik úgy vélték, hogy eredeti Orlai stílusát idéző mű van a tulajdonukban. A látogatók ezen a délutánon térítésmentes tárlatvezetés mellett ismerkedhetnek meg Orlai Petrics Soma munkásságával.

Konyecsni György Békésről kereste fel a megyei múzeumot. Elmondása alapján az értékelésre hozott képet a szomszédtól kapta, akinél hosszú évekig állt a padláson. A festmény valóban rossz állapotban volt, a vak keret megvetemedett, a festék porlott és megsötétedett a szennyeződés miatt. De még így is látszik, hogy aprólékos, finom munka.  A festmény vonatkozásában dr. Keserü Katalintól azt is megtudtuk, hogy az 1800-as évek közepéről származhat, tehát jó eséllyel a híres történelmi festő alkotása is lehet.

A női portré akár Orlai-mű is lehet

A női portré akár Orlai-mű is lehet

A festmény egy idősebb nőt ábrázol, élénk, megszólalásig élethű tekintettel - ez a momentum nagyon is Orlait idézi. Azonban a háttér alakítása és maga az ecsetkezelés a helyi festőnagyságra, Haán Antalra is utal, és a keletkezés ideje sem zárja ki, hogy Ő a kérdéses alkotó. A szakértő elmondta, nem tud érdembeli szakvéleményt adni, csak a megfelelő eljárás után, miután a képet megtisztították, restaurálták.
De ez még a jövő zenéje. Nem tudni, hogy Konyecsni Györgynek mik a további tervei a rejtélyes képpel kapcsolatban. Addig is, kíváncsian várjuk, hogy lehulljon a lepel az „ismeretlen hölgy" és alkotójának kilétéről.

Szakmai tárlatvezetés a kiállításban

Szakmai tárlatvezetés a kiállításban

Forrás: Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága, Pintér Anikó gyűjteménykezelő
Feltöltő: Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága, Nagy Éva közművelődési munkatárs

Békés Megyei Önkormányzat – MCOnet
Szóljon hozzá a fórumon!:
Orlai-festmények szemlézése és szakmai tárlatvezetés