Békés megye hírek

Megvalósíthatósági tanulmány az M44 gyorsforgalmi útért

Megvalósíthatósági tanulmány az M44 gyorsforgalmi útért
A Békés Megyei Önkormányzat május 8-án aláírta a 47-es és a 46-os sz. főút település elkerülő szakaszai, az M44-es gyorsforgalmi út Békéscsabát és Gyulát délről elkerülő szakasza tárgyú Megvalósíthatósági Tanulmány szerződését a közbeszerzésen nyertes konzorcium vezetőivel.
Még 2011 szeptemberében írta alá a megyei önkormányzat azt a támogatási szerződést, mely lehetővé teszi, hogy az M44-es gyorsforgalmi út Békés megyei, illetve a becsatlakozó 47-es és 46-os sz. főút településeket elkerülő szakaszaira megvalósíthatósági tanulmányt készítsen.
Mivel minden útfejlesztés három szakaszból áll - el kell készíteni a megvalósíthatósági tanulmányt, le kell folytatni a tervezést, majd meg kell valósítani a kivitelezést - ezért a megyei önkormányzat korábbi kezdeményezésének megfelelően magára vállalja a fejlesztéshez szükséges első lépés megtételét.

Az ünnepélyes aláíráson a Békés Megyei Önkormányzat részéről Farkas Zoltán elnök, Kónya István alelnök és Dr. Bacsa Vendel megyei jegyző voltak jelen, míg a konzorcium tagjai közül Major Zoltán a RODEN Mérnöki Iroda Kft. ügyvezető igazgatója, Adrovitz Miklós a TURA-Terv Mérnökiroda Kft. ügyvezető igazgatója, Vass Gábor az UTIBER Közúti Beruházó Kft. tervezési igazgatója és Dr. Tóth László a NOX Beruházó és Fővállalkozó Zrt. vezérigazgatója írták alá a szerződés példányait


Farkas Zoltán a Békés Megyei Közgyűlés elnöke az ünnepélyes aláíráson elmondta, a projekt azért is fontos, mert a korábbi elképzelések alapján az M44-es gyorsforgalmi út csak a megye egy részét fedte volna le, ám a projekt által az M44 Békés megyei nyomvonalának pontosításával a határig tervezteti meg az utat, így javítja a szomszédos Románia elérhetőségét.
Jelenleg mind az országos, mind a megyei területrendezési tervekben délről kerüli el Békéscsabát és Gyulát a gyorsforgalmi út, de ez a mostani tanulmány alapján akár módosulhat is!

Megvalósíthatósági tanulmány az M44 gyorsforgalmi útért


Az ünnepélyes aláíráson a Békés Megyei Önkormányzat részéről Farkas Zoltán elnök, Kónya István alelnök és Dr. Bacsa Vendel megyei jegyző voltak jelen, míg a konzorcium tagjai közül Major Zoltán a RODEN Mérnöki Iroda Kft. ügyvezető igazgatója, Adrovitz Miklós a TURA-Terv Mérnökiroda Kft. ügyvezető igazgatója, Vass Gábor az UTIBER Közúti Beruházó Kft. tervezési igazgatója és Dr. Tóth László a NOX Beruházó és Fővállalkozó Zrt. vezérigazgatója írták alá a szerződés példányait.
Major Zoltán a RODEN Kft. ügyvezetője elmondta, hogy cége 22 éve éppen Békés megyében kezdte pályafutását, többek között a Békéscsaba-Gyula közötti négy sávos út tervezésével. Azóta az országban szinte valamennyi nagy útfejlesztés tervezésénél közreműködtek, így az M6, M4 és az M7-es autópályáknál, de nevükhöz fűződik a Kőröshegyi Völgyhíd tervezése is.
A pályázat megvalósításához a Békés Megyei Önkormányzat KÖZOP forrásból 387,5 millió forintot nyert el, a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésre a szerződés aláírástól számítva kilenc hónap áll rendelkezésre.