Békés megye hírek

Még két hónapig láthatóak Békés megye régészeti kincsei a Munkácsy Múzeumban

Még két hónapig láthatóak Békés megye régészeti kincsei a Munkácsy Múzeumban

Még két hónapon át tekinthetik meg az érdeklődők az idei év egyik legizgalmasabb kiállítását, a Rejtélyek a múltból - Békés megye régészeti kincsei című időszaki tárlatot a Békés Megyei Munkácsy Mihály Múzeumban.

A Békés Megyei Önkormányzat támogatásának köszönhetően megvalósult, érdekességekben és meglepetésekben egyaránt bővelkedő kiállítás különleges interaktív barangolás útján ismerteti meg a látogatókat az elmúlt 15 év megyei beruházásokhoz kötődő ásatásai során előkerült kincsekkel és régészeti emlékekkel. Az érdeklődők végigsétálhatnak a különböző régészeti feltárások gödrei és árkai között, s betekintést nyerhetnek a régészek és restaurátorok aprólékos, a kívülállók számára rejtélyesnek tűnő munkájába, mindeközben pedig választ kaphatnak azokra a kérdésekre is, amelyeket egy régészeti ásatás meglátogatásakor feltennének az ott dolgozó szakembereknek. A tárlat semmiképp sem mondható szokványosnak, ugyanis a megszokottól eltérően nem időrendi sorrendben mutatja be az előkerült tárgyakat, hanem a megtalálás helyszínére és annak jelentőségére koncentrálva egy-egy érdekességet, rejtélyt kiemelve hív barangolásra Békés megye föld alól előkerült kincsei közé.

A kiállításmegnyitón a Békés Megyei Önkormányzat képviseletében Simon István térségi tanácsnok köszöntötte a meghívott vendégeket

A kiállításmegnyitón a Békés Megyei Önkormányzat képviseletében Simon István térségi tanácsnok köszöntötte a meghívott vendégeket

A nem mindennapi kiállítást érdekes kísérőprogramok teszik még teljesebbé. A múzeum elsősorban pedagógusok és felnőttek részére kéthetente keddenként 10 órától kezdődően térítésmentes szakmai tárlatvezetéseket szervez, amelyek során Békés megyei régészeti értékeivel ismerkedhetnek meg a résztvevők. A térítésmentes tárlatvezetésekre előzetes bejelentkezés nem szükséges. A ",,Legyél Te is restaurátor!" - Nyitott kapuk, mesélő tárgyak című restaurátori foglalkozás elsősorban diákcsoportok és az őket kísérő pedagógusok számára nyújt érdekes és hasznos ismereteket. Ez utóbbiakra kéthetente kedd délelőtt 10-13 óra között, csütörtök délután 13-16 óra között múzeumi szakember vezetésével - előzetes bejelentkezés alapján kerül sor. A program során a diákok megtudhatják, hogy pontosan mi is  történik egy tárggyal miután bekerül a múzeumba, megismerkedhetnek a restaurátorok munkájával és a múzeum kulisszatitkaiba is bepillantást nyerhetnek.

A tárlat egy-egy érdekességet, rejtélyt kiemelve hív interaktív barangolásra Békés megye föld alól előkerült kincsei közé

A tárlat egy-egy érdekességet, rejtélyt kiemelve hív interaktív barangolásra Békés megye föld alól előkerült kincsei közé

A tárlathoz internetes nyereményjáték is kapcsolódik: a Munkácsy Mihály Múzeum és a BEOL internetes oldal heti közös játékának szerencsés nyertesei 2 fő részére szóló belépőjegyet nyerhetnek az időszaki kiállításra, sőt minden negyedik forduló lezárásaként az összes játékos között sorsolás útján egy különleges ajándék is gazdára talál, melynek nyertese - ugyancsak másodmagával - testközelből, előre egyeztetett időpontban tekinthet meg egy igazi ásatást a múzeum egy régésze kíséretében.

A kiállításra a Munkácsy Mihály Múzeum és a BEOL internetes oldal heti közös játékában nyereményjegyek is gazdára találnak

A kiállításra a Munkácsy Mihály Múzeum és a BEOL internetes oldal közös játékában nyereményjegyek is gazdára találnak

A Rejtélyek a múltból - Békés megye régészeti kincsei című tárlatot 2011. január 21-május 20-ig a megszokott nyitva tartási időben, hétfő kivételével naponta 10-18 óráig tekintheti meg a nagyközönség a Munkácsy Mihály Múzeum Múzsák Termében.

 

 

Forrás és feltöltő: Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága, Nagy Éva közművelődési munkatárs

Békés Megyei Önkormányzat – MCOnet Szóljon hozzá a fórumon!: Még két hónapig láthatóak Békés megye régészeti kincsei a Munkácsy Múzeumban