Békés megye hírek

Félmilliárd forintból újult meg Elek és Gyula között az országos közút

Félmilliárd forintból újult meg Elek és Gyula között az országos közút
Mintegy 523 millió forintból újult meg a közelmúltban Elek és Gyula közötti a 4444-es útszakasz, melyet már az elmúlt év végén birtokába vehettek a térségben élők. Május 8-án azonban, Dr. Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára részvételével ünnepélyesen is átadták a forgalomnak a 6,3 kilométernyi útszakaszt.
Az Új Széchenyi Terv keretében megújult országos közút 4-es kilométerszelvénytől a 10,3 kilométerszelvényig tartó útszakasza új útalapot kapott, megerősítették az aszfaltrétegét, kiépítették a szükséges forgalomtechnikai és biztonsági elemeket, illetve tartós kivitelű burkolati jeleket is felfestettek a teljes felújított szakaszon. Dr. Fónagy János szerint a felújított összekötő út elsősorban azok számára fontos, akik naponta használják azt, ez a Magyar Közút Nonprofit Zrt. számításai alapján csaknem 40 ezer ember utazási komfortját teheti kényelmesebbé a hétköznapok során.

A szalagátvágás pillanata

Az út 4-es kilométer szelvényénél megtartott ünnepélyes szalagátvágáson Dr. Fónagy János parlamenti államtitkár mellett Farkas Zoltán a Békés Megyei Közgyűlés elnöke, Dr. Kovács József és Gajda Róbert, a térség országgyűlési képviselői, Dr. Görgényi Ernő Gyula város polgármestere, Virág Mihály a Békés Megyei Állami Közútkezelő Kht. igazgatója és Pluhár László Elek város polgármestere voltak jelen.

 

6,3 km útszakasz újult meg Elek és Gyula között