Békés megye hírek

Észtországban járt a BéKSZI három végzős tanulója

Észtországban járt a BéKSZI három végzős tanulója

A Tempus Közalapítvány által koordinált Leonardo da Vinci mobilitási pályázatának köszönhetően a Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium két cukrász és egy szakács végzős diákja számára biztosított egy hónapos szakmai gyakorlatot az észtországi Paide városában 2014. június 15. és 2014. július 15. között.

A pályázati támogatásnak köszönhetően a tanulók ingyenes, 62 órás felkészítésben részesültek, valamint a rendelkezésre álló forrás fedezte a ki- és hazautazás, a tanuló biztosítás, a szállás és étkezés költségeit is.

A gyakorlat teljesítéséről Europass mobilitási igazolványt kaptak a résztvevők, mely álláskereséskor ajánlólevélként segíti majd őket.

 

A BéKSZI fennállása óta biztosít külföldi szakmai tapasztalatszerzési lehetőséget tanulói számára. Észtország új úti célként jelent meg a partnerországok sorában. Éppen ezért a kiutazás első, valamint utolsó hetében a kiutazó tanulókat a küldő intézmény egy-egy képviselője is elkísérte, hogy személyesen is találkozhassanak az észt fogadó iskolával.

 

A kint töltött idő utolsó hetére Bojtos Edit, a pályázat koordinátora utazott a tanulókhoz, aki elmondta: - Az iskola (Järvamaa Kutsehariduskeskus), aminek a kollégiumában voltunk (egymás mellett épültek), egy nagyon modern, uniós pénzből épült, 2 éve átadott modern épületben kapott helyett. Az egész országból érkeznek ide tanulók, akiket a korszerűen felszerelt, szintén két éve átadott, az iskola épületéhez épített 4 emeletes kollégiumban szállásolnak el.

Az iskola titkárnője végigvezetett az iskolán, bemutatta a tantermeket (mindegyikben Smart tábla és hatalmas plazma TV), az iskola személyzetének irodáit, felszereltségét, illetve beszélt magáról az intézményről, annak profiljáról is. Felsorolni sem tudta, hány szakmát tanulnak itt a diákok, de országos beiskolázású intézményként el lehet képzelni, hogy szinte mindent.

Böde Enikő cukrászt a paidei városközpontban található Kultuurimaja cafeteria"Treegeri” étterem-kávézó fogadta, ahol a környékről vesznek fesznek fel megrendeléseket, illetve a helyszínen is kiszolgálnak. Nagyon barátságos hely, kedves dolgozókkal. Enikőnek nem volt fix munkaideje, bár mindennap 8-ra kellett bemennie, de a napi forgalom függvényében kellett bent maradnia. Volt többször is, hogy hamarabb hazajöhetett, de ilyenkor az összes munkatársa is hazament. Enikőt bevonták a mindennapi feladatokba, még bevásárolni is elvitték, összekötve egy kis kirándulással.

Árgyelán Alexandra cukrász és Runa Dániel szakács a Pőhjaka Mőis étteremben kapott munkát, mely egy fiatal vállalkozás 3 barát vezetésével, távol a lakott területektől, egy országút mellett. Egy majorban rendezkedtek be, ahol sertéstartást és zöldségtermesztést is folytatnak. Nagy népszerűségnek örvend a hely, tavaly az ország 3. legjobb konyhájának választották. Ott tartózkodásom alatt, egy hétfő napon, folyamatosan jöttek a vendégek. A tanulókat nagy szeretettel fogadták, sok helyi specialitást mutattak meg nekik, és sok szabadidős programot is szerveztek számukra.

Mind a két helyen nagyon jól érezték magukat a diákok, és állításuk szerint sok újdonságot tanultak mind a szakmájukban, mind a munkához való hozzáállásban.

A kísérő tanárok és a paidei fogadók segítségével a gyakornokok változatos szabadidős programokkal színesítették a dolgos hétköznapokat. A helyi nevezetességek megtekintése mellett többek között ellátogattak az észt fővárosba, Tallinnba, megnézték Viljandi városát, valamint megmártóztak a Balti-tengerben.


bekszi.hu


bekszi.hu


bekszi.hu


bekszi.hu