Élet a halál után Az egyiptomi halotti kultusz emlékei
Február 7-én szombaton délután nyílt meg az Élet a halál után Az egyiptomi halotti kultusz emlékei című kiállítás a Munkácsy Múzeumban.
Az egyiptomi „varázslat" már délelőtt kezdődött a Csaba Center aulájában, ahol 10.00 órától ősi egyiptomi játszóház várta a gyerkőcöket. A Kézműves Szakiskolával készíthettek mézesbábot, egyiptomi képeket gipsz képkeretre, de kipróbálhatták a hieroglifírást is pausz papírra.
Egyiptomi képeket készíthettek a gyerekek
Majd autentikus folklórműsor és hastáncbemutató szórakoztatta az egybegyűlteket.
A délután egyik fénypontja a tevés, zenés felvonulás volt a Csaba Centertől a Munkácsy Mihály Múzeumig.
Tevés, zenés felvonulás
14.00 órától került sor az Élet a halál után Az egyiptomi halotti kultusz emlékei (Válogatás a Szépművészeti Múzeum Egyiptomi Gyűjteményének anyagából) című kiállítás megnyitójára a Munkácsy Mihály Múzeumban.
Hatalmas érdeklődés kísérte a kiállítás megnyitót
A vendégeket házigazdaként Dr. Szatmári Imre megyei múzeumigazgató köszöntötte, majd következett Mihály Mária, a Szépművészeti Múzeum általános főigazgató-helyettese és Domokos László, Békés Megye Képviselő-testületének elnökének köszöntője.
A kiállítást megtisztelte jelenlétével az egyiptomi konzul is
A kiállítás anyagának összeállításánál fő szempont a rendkívül komplex egyiptomi túlvilághit szinte valamennyi aspektusát érintő műtárgyak kiválasztása volt. A kiállítás célja tehát azoknak a tárgyaknak a bemutatása, amelyek az egyiptomi ember számára akkor nyerték el az igazi jelentőségüket, amikor teste beköltözött az „örökkévalóság házába”.
Domokos László megyei elnök is köszöntötte a megjelenteket
Autentikus folklórműsor és hastáncbemutató szórakoztatta az egybegyűlteket
A kiállítás megtekinthető 2009. május 24-ig a Munkácsy Mihály Múzeumban, Békéscsaba, Széchenyi u. 9., Tégla Terem
Forrás-fotók: Békés Megyei Programiroda, Rácz Katalin
Feltöltő: Sz. Kovács Viktória
Békés Megyei Önkormányzat – MCOnet
Szóljon hozzá a fórumon!: Élet a halál után Az egyiptomi halotti kultusz emlékei
Békés megye online: bekesmegye.mconet.biz