Békés megye hírek

Befejeződött a tanterem díszítési verseny

Melyik osztályok utazhatnak Balatonszárszóra?

Sikerrel zárult a Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium (BÉKSZI) tanterem díszítési versenye. A diákok nagy lelkesedéssel „vették” a pályázati felhívást, ami alapján egy –egy osztály feldíszíthette az általa kiválasztott tantermet. A kiírás szerint ugyanis „a fizikai környezet az ember egyenrangú társa abban az értelemben, hogy a belső, lélektani folyamatokkal együtt, azokkal kölcsönhatásban vesz részt a viselkedés folyamatában. Amikor az emberek meghatározzák önmagukat, identitásukat maguk és mások számára, vagyis választ adnak a „ki vagyok én” kérdésre jellemzően a fontos helyeik mentén teszik ezt. Az iskola is ilyen kiemelt önmeghatározási tér a diákok és tanárok számára”.

A BÉKSZI mindhárom tagintézménye, illetve diákjai kivették a részüket a munkából és alaposan feladták a leckét a zsűri számára, hiszen értékelték - egyebek mellett – a kreativitást, a környezetbarát és egyedi anyagok használatát, az egységes forma és színhasználatot, a harmónia megteremtését, a vizuális poént (blickfang) és az esztétikai megjelenést.

Ezek alapján született meg április elején a döntés, s dőlt el, hogy tagiskolánként melyik nyertes osztályok utazhatnak el júniusban egy három napos üdülésre Balatonszárszóra.

A nyertes tantermek listáját alább közöljük mellékelve a fotókat is, amelyek a díszítés előtt, illetve utána készültek.


Zwack József Tagintézmény

I. díj – 38-as terem

II. díj – 31-es terem

III.díj – 23-as terem


Különdíj: 22-es terem



Trefort Ágoston Tagintézmény

I. díj – 217-es terem

II.-III.-IV. díj megosztva: K 104-es terem, E 011-es terem, E 115-ös terem




Kós Károly Tagintézmény

I. díj - Gedeon bácsi terem

II. díj - SAAB terem

III. díj - Vidal sason terem

Különdíj:

9/B  Diáksziget terem
9/A  Munkácsy terem