Békés megye hírek

Az öreg hölgy látogatása olvasó próbáját tartották a napokban, a Jókai színházban

Az öreg hölgy látogatása olvasó próbáját tartották a napokban, a Jókai színházban

Új előadásra készül a Békés Megyei Jókai Színház társulata. Dürrenmatt drámáját, Az öreg hölgy látogatását Kovács Frigyes állítja színpadra, a főszerepben pedig Fodor Zsókát láthatja a közönség.

Épp a szereposztást ismerteti a színház legújabb produkciójának olvasópróbáján Fekete Péter igazgató. A Monte Cristo grófja nagy sikere után nehéz feladat áll a színészek előtt. Dürrenmatt drámáját, Az öreg hölgy látogatását kell színpadra állítaniuk.
Kovács Frigyes jó ideje készül erre a produkcióra. Nem ismeretlen számára a társulat, közel fél éven át látogatta az előadásokat, és figyelte a művészek munkáját.
A darab nagyságát tükrözi, hogy a színpadon 30-35 szereplő játszik majd. A jelmezterv elfogadáskor több mint 70, olykor szürrealista hatást keltő jelmezt említett a tervező. A díszletre a többfunkciós, mozgatható elemek jellemzők.
A darab főszereplőjét az előző évad nagy közönségsikerében, a Csárdás királynőben láthatták a nézők. Fodor Zsóka szívesen játszik a csabai teátrumban.
A próbák folyamatosan zajlanak, készül a díszlet és a jelmez, a bemutató pedig január elején, pontosan 13-án lesz.

Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet

Szóljon hozzá a fórumon!: Az öreg hölgy látogatása olvasó próbáját tartották a napokban, a Jókai színházban>