Békés megye hírek

Az Antigoné világa

Az Antigoné világa

Szophoklész régmúlt időkben játszódó, ám örökérvényű tragédiáját viszi színre február 7-én Merő Béla rendező, első éves színész-szakos osztályával, a színész III. éfolyam néhány tagjával, valamint Gubik Petra és Nagy Róbert főszereplésével, az Ibsen Stúdiószínházban.

antigone-1_20120126101552_12.jpg

A hat előadásból álló sorozat harmadik, interaktív foglalkozásán,  a színi hallgatók az általuk megformált szerepről vallottak, majd kisebb szituációkat mutattak be az Antigonéból. Ez utóbbi azért volt izgalmas, mert rendezőnek, a közönség soraiból kért fel egy diákot Merő Béla. Az alkalmi színidirektor lelkes, de olykor értelmezhetetlen instrukciói nagy derültséget váltottak ki a közönségből, főként azért, mert a szereplők szemrebbenés nélkül hajtották végre az utasításait.A darab első jelenetében már kibontakozik a drámai szituáció: két törvény, két magatartás áll egymással szemben. Kreón a város és a hatalom érdekét védi, míg Antigoné az istenek íratlan törvényét vallja a család, a vérségi kötelékek védelmezésében. Mindketten makacsul ragaszkodnak a saját elveikhez, mindketten rendíthetetlenül hisznek a maguk igazában. A tragédia oka, hogy elveinek megsértése nélkül egyik sem képes a másik igazát elfogadni.

A foglalkozás végéhez közeledve egy rögtönzött bírósági tárgyaláson, Antigonénak (Gulyás Petra) és Kreonnak (Nagy Róbert) meg kellett győznie az ítélőszéket a maga igazáról: a bírói szerepet betöltő publikum pedig választhatott a színpadon felkínált magatartásformák lehetőségei közül.

Már most is tetten érhető volt, hogyan építkezik egy-egy szerep, de január 30-án, a negyedik foglalkozáson már bizonyossá is válik, hogy a közös munkából hogyan fogalmazódnak meg az egyes szerepívek, milyen fordulópontok révén bonyolódik a történet, s végezetül, milyen felfogású Antigoné-előadás születik meg a premierre.

 

Bemutató: február 7-én, az Ibsen Stúdiószínházban

 

Forrás: Békéscsabai Jókai Színház, Tourinform – Békés megye, Thermál Consulting Kft.

Békés Megyei Önkormányzat – MCOnet

Szóljon hozzá a fórumon!: Az Antigoné világa