Tótkomlós város

Tótkomlós Város - Hírek

Nomád lovas túra

Nomád lovas túra

Városunkban, az Aradi utca végén található Seben Lajos „lovas birodalma". A kilenc éve Tótkomlóson élő, foglalkozását tekintve állat- és lótenyésztő férfinek 4 lova van, melyekkel távlovagló versenyekre is jár. Lovait Füredi Tünde és Gyüre Otilia évek óta sikeresen lovagolja.

Portájára egyre több kisgyerek jár lovagolni és ezen a nyáron a művelődési központ által szervezett lovas tábornak is ő a vezetője.

A lelkes, a lovakat és lovaglást szerető fiatalokban és Seben Lajosban közösen fogalmozódott meg az ötlet, hogy lóháton induljanak el egy hosszabb túrára. A gondolatot június 27-én tett követte és a 11 fős kis csapat Székkutasig meg sem állt.

 

p1000775_285_20090705170034_888.JPG

 

A 36 kilométeres távolságot 4 lóval és egy lovas kocsival váltva, lovagolva tették meg, majd - egy ismerősök lakta tanyán, Székkutas alatt - sátrat bontottak és letáboroztak. Ezután három napnyi  barangolás vette kezdetét a környéken. Első nap Hódmezővásárhelyig lovagoltak - oda-vissza 60 km - majd következő nap Nagymágocst vették célba, hogy aztán Szentes felé térjenek vissza szállásukra. Útjuk során nem hagyták ki a nevezetességek megtekintését sem, mint pl. a Károlyi kastély Nagymágocson, ezenkívül gyalogtúrát is tettek a Kakasszéki tóhoz. Esténként a fáradt vándorokat szalonnasütéssel, bográcsossal várták a háziak.

A csapat június 30-án kifáradva, de élményekkel teli tért haza Tótkomlósra. És azt, hogy táborozásuk jól sikerült az bizonyítja legjobban, mint hogy a következő, várhatóan augusztusi kirándulást is már elkezdték tervezni.

H.D.E.

 

 

p1000779_989_20090705170034_886.JPG

 

p1000807_185_20090705170034_752.JPG

 

p1000898_532_20090705170034_51.JPG