Szeghalom város

Szeghalom Város - Hírek

Ingyenes szűrővizsgálat

Ingyenes szűrővizsgálat

A Szeghalmi Polgári Egyesület „Út egy sikeres, teljesebb élethez” című pályázattal egy egészségügyi szűrőprogramot valósított meg október 21-én, a Békés Megyei Önkormányzat civil szervezeteket támogató, a megye fejlődését segítő projektek megvalósítása céljából teremtett pályázati lehetőséggel. A Szeghalmi Polgári Egyesület a BMKT Pándy Kálmán Kórház Szeghalmi Rendelő Intézetével karöltve szervezte meg a lakossági szűrést. Az ünnepi megnyitón köszöntötte a szűrésen megjelenteket Rózsa Mária, a Szeghalmi Polgári Egyesület elnöke, Dr. Mieczynszky Ernő a Békés Megyei Képviselő Testület Egészségügyi Bizottságának alelnöke, Dr. Molnár Béla a Békés Megyei Képviselőtestület Pándy Kálmán Kórház Szeghalmi Egységének mb. Egységvezető főorvosa. Az egyesület elsődleges célja volt az intenzív oktató, felvilágosító munkával hangsúlyozni azt, hogy az egyén akkor kezdje el óvni az egészségét, amikor az még megvan, s a lakossági szűrővizsgálattal mélyíteni az egészségkultúra iránti igényt. A térség településeről több mint kétszáz ember érkezett a Szeghalmi Szakrendelőbe, s várakozott türelmesen, hogy bejuthasson a vizsgálatokra. A szív és érrendszeri vizsgálatra, nőgyógyászatra, bőrgyógyászatra, cukorbetegek lábvizsgálatára, légzésfunkció vizsgálatra, ízületi, urológiai vizsgálatra, zöldhályog vizsgálatra, memória zavar vizsgálatra, valamint szorongás és depresszi szűrésre. A vizsgálatokat  a Szeghalmi Rendelőintézet orvosai, valamint egy vendégorvos végezte megfelelő számú aszisztenciával. Munkájukat köszönet illeti.

 

 

Forrás: Sárrét TV