Szeghalom város

Szeghalom Város - Vezető hírek

Félévi bizonyítványok

Félévi bizonyítványok

A szeghalmi Tildy Zoltán Általános Iskola Művészetoktatási Intézményben is január 22-én vitték haza a diákok a félévi értesítőjüket a 2009/10-es tanév első félévéről. Ezen a hétvégén kiderült minden esetleg eltitkolt eredmény. A szeghalmi iskola 3.a osztályában azonban Hajdu Fanninak, Papp Olivérnek és Boruzs Petrának nem kellett semmitől sem félni, mert nagyon szép bizonyítványt vihettek haza. Kicsit nehezen tudták elmondani az eredményt, hiszen szöveges értékelést kaptak. A magyar iskolákban,- a közoktatási törvény 2003-as módosítása óta,- alsó tagozatban csak szövegesen lehet értékelni a diákok teljesítményét. A szöveges értékelés személyreszabott. A szülők negyedévente kapnak értesítést gyermekeik előmeneteléről, illetve bármely fogadóórán, ha elmennek. Azt, hogy a szövegek milyen teljesítményt takarnak, az év közben írott tudáspróbák százalékos értékelésén is mérhető. Azokat a szülőket, akiket rendszeresen tájékoztattak csemetéik eredményeiről, nem érhette meglepetés.

 

 

Forrás: Sárrét TV