Szeghalom város

Szeghalom Város - Hírek

Szeghalmot is érinti a Csaba Metál egymilliárdos fejlesztése

Szeghalmot is érinti a Csaba Metál egymilliárdos fejlesztése
A békéscsabai telephely mellett a szeghalmin is fejlesztéseket hajt végre a Csaba Metál Zrt. A beruházások közel egymilliárd forintból valósulnak meg, várhatóan az idei év végére.
Szeghalmon és Békéscsabán valósít meg fejlesztéseket a fémipari tevékenységekkel foglalkozó Csaba Metál Zrt. Az összesen 923,21 millió forintos beruházásokra a vállalat 187,44 millió forintos támogatást nyert el az Új Széchenyi Terv "Komplex technológia fejlesztés és foglalkoztatás támogatása" című pályázatán. A projekt során bővíteni fogják a két telephelyen lévő gépparkot, valamint új informatikai eszközöket helyeznek működésbe annak érdekében, hogy mind színvonalban, mind pedig mennyiségben maradéktalanul megfeleljenek a megrendelői igényeknek. A tavaly júliusban kezdődött fejlesztéssel a tervek szerint 2012 végére készülnek el.

Ízelítő a Csaba Metál Zrt. szeghalmi telephelyén folyó munkákból

A Csaba Metál Zrt. teljes egészében magyar tulajdonban lévő vállalat, melyet csaknem 13 éve alapítottak meg. A cég dolgozóinak száma 2010-re már megközelítette az ötszáz főt. Legfőbb tevékenységi körük közé tartozik a könnyűfém és alumínium-nyomásos öntéssel készített termékek előállítása, a szeghalmi telephelyen emellett autóbusz alvázgyártással is foglalkoznak.

-W-