Szeghalom város

Szeghalom Város - Hírek

Gazdasági válság kezelése

Gazdasági válság kezelése

A közelmúltban megyénkbe látogatott Tukacs István államtitkár, Veress József, országgyűlési képviselő meghívására.

Az államtitkár úr elmondta, hogy a gazdasági válság az ország valamennyi területét érinti. A válságkezelés céljából jött el Békés megyébe. Arra keresik a választ, hogy miként lehet ezt az úgynevezett átmenetet átvészelni, hogy lehet megtalálni a kitörési pontokat.

Elsősorban ott tudnak segíteni, ahol a vállalkozások maguk is tesznek a válság kezelése érdekében, vagyis konkrét elképzeléseik vannak a témára nézve. Ilyen cég térségünkben a Csaba Metal Rt., mely csak Szeghalmon jóval több, mint 200 embernek ad munkát.

Tukacs István szerint két alapvető segítségre van szükség. Az egyik: mielőbb forgóeszköz - hitelhez kell jutatni a cégeket, hogy a termeléseket finanszírozni lehessen. A másik segítség pedig az lehet, ha bővíteni tudják a felvevői piacot.

tukacs_557_2009020694317_93.jpg

Forrás: Sárrét TV

Feltöltők: Csordás Ferenc, Gotyár Richárd