Sarkad Város

Sarkad Város - Hírek

Sarkad - Tengernyi a kukoricabogár a földeken

Sarkad - Szomorú képet fest a határ a kukoricabogárral erősen fertőzött területeken: ha szél kerekedik, sorszámra dönti ki a kukoricát.
Most, hogy a bebábozódott lárvákból kikeltek a bogarak, a növény föld feletti részével csillapítják étvágyukat. Elsősorban a bajuszt és a címerrészt rágják meg, ezzel hiányos szemképződést idéznek elő.
Amelyik táblában növényenként legalább 6-8 bogarat - csemege- és hibrid kukorica esetében 2-3 rovart - számolnak meg a gazdák, ott a termés védelmében mindenképpen szükséges a vegyszeres védekezés. Ezzel a jövő évi elszaporodásnak is elejét vehetik. Hazardírozik, aki kukoricabogár elleni védelem nélkül próbál termelni - mutatott rá a Dél-Békésben gazdálkodó Kovács Sándor, aki öt éve maga is több millió forintos kárt szenvedett. Tavasszal a vetéssel együtt fertőtlenítő szer talajba juttatásával előzhető meg a kártevők elszaporodása. Vasas László növényvédelmi zoológus rámutatott, a legolcsóbb és leghatékonyabb védekezés a kukoricabogár ellen a vetésforgó alkalmazása.

Forrás: www.bmhirlap.hu

Szóljon hozzá fórumunkon: Sarkad - Tengernyi a kukoricabogár a földeken

Küldjön egy képeslapot ismerősének!

További híreink: sarkad.mconet.biz


Sarkad linkajánló: sarkadlink.mconet.biz

A hír támogatója:

Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarorszag.mconet.biz