Sarkad Város

Sarkad Város - Hírek

Sarkad - Az elnök segítette ki a sarkadi kistérséget

Sarkad - Sólyom László köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte a parlamentnek a kistérségekről szóló törvényt.
Illik mindenkinek tiszteletben tartani a köztársasági elnök véleményét - reagált a kistérségi társulásokról szóló törvény módosítását kezdeményező szocialista országgyűlési képviselő. Nagy László abban bízik, hogy a köztársasági elnök által hangsúlyozott jogi észrevételek mellett területfejlesztési szempontokat is figyelembe fognak venni, ami Sólyom László véleményében nem jelent meg. - Fontosnak tartom, hogy senki se csináljon presztízskérdést az ügyből. Bizonyos értelemben azonban megnyugtató, hogy az elnök nem kezdeményezte a törvény előzetes normakontrollját, tehát alkotmányossági kifogás nem merült fel ezzel kapcsolatban - hangsúlyozta a képviselő. Kollektív sikerként értékelte a köztársasági elnök döntését Tóth Imre polgármester, a Sarkad és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás elnöke. - A helyes jogérzés, jogértelmezés győzedelmeskedett a parlamentben többségben lévő MSZP-s jogorzás felett - adott hangot véleményének Tóth Imre. A polgármester szerint az országgyűlés az alkotmány, az önkormányzati törvény, a területfejlesztési törvény, illetve a többcélú kistérségi társulásokról szóló jogszabály szellemével ellentétes döntést hozott, durván sértve ezzel az önkormányzati autonómia, a szabad társulás és az önkéntesség elvét. Sólyom László köztársasági elnöknek címzett beadványukban is erre hívták fel a figyelmet, s tulajdonképpen ezen okok miatt bukott el a "politikai túlerővel kierőszakolt törvénymódosítás". Tóth Imre kifejtette: azt szeretnék valószínűsíteni, hogy a jogkövetés útjára lép a parlamenti többség. - Elképzelhető, hogy rendkívüli ülés keretében még szeptember előtt az országgyűlés elé kerül a törvény - tette hozzá.


Forrás: www.bmhirlap.hu

Szóljon hozzá fórumunkon: Sarkad - Az elnök segítette ki a sarkadi kistérséget

Küldjön egy képeslapot ismerősének!

További híreink: sarkad.mconet.biz


Sarkad linkajánló: sarkadlink.mconet.biz

A hír támogatója:

Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarorszag.mconet.biz