Sarkad Város

Sarkad Város - Hírek

Békés Megye - Két miniszter egy személyben Békéscsabán

Békés Megye - Utoljára járt önkormányzati és területfejlesztési miniszterként Békéscsabán Lamperth Mónika. A Magyar Szocialista Párt politikusa hétfőtől már a szociális és munkaügyi tárcát irányítja.
- Rövid egyeztető megbeszélést folytattam a térség szocialista önkormányzati és országgyűlési képviselőivel. Szó esett többek között a kormányzás első évéről, a 2006-ban elindított reformokról - tájékoztatta lapunkat Lamperth Mónika. Hozzátette, abban valamennyien egyetértettek, hogy az elindított folyamatok végrehajtásakor elkövettek hibákat.

- Sok olyan zökkenő volt, ami zavarta, zavarja az embereket. Ennek apropóján határozott arról a kormány, hogy a parlamenti szünet ideje alatt heti két alkalommal ülésezünk. Szerdánként továbbra is az előterjesztéseket vitatjuk meg. Péntekenként viszont az egyes reformszakaszok értékelésével foglalkozunk - nyilatkozta a politikus. Elmondta, a békéscsabai szocialisták a megbeszélésen kérték, segítse a szoros együttműködést az önkormányzatok és a kormány között. Molnár László, Békéscsaba és térsége országgyűlési képviselője szintén a találkozón köszönte meg az új posztba kerülő miniszter eddigi tevékenységét:

- A címzett céltámogatások kiosztásakor rengeteg segítséget kaptunk. Gondolok itt a belgyógyászati tömb rekonstrukciójára, a szociális otthon átadására - fogalmazott Molnár László. A honatya hangsúlyozta, jelenleg a Budapest Bank megyeszékhelyen található műveleti központjának továbbfejlesztésén fáradoznak. A tervek szerint 2008-2009 környékére 300-500 fővel bővítenék a tavaly júniusban átadott beruházást. Abban valamennyien egyetértettek, hogy az elindított folyamatok végrehajtásakor elkövettek hibákat.

Forrás: www.bmhirlap.hu

Szóljon hozzá fórumunkon: Békés Megye - Két miniszter egy személyben Békéscsabán

Küldjön egy képeslapot ismerősének!

További híreink: sarkad.mconet.biz


Sarkad linkajánló: sarkadlink.mconet.biz

A hír támogatója:

Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarorszag.mconet.biz