Orosháza

Orosháza Város - Hírek

Táncsicsosok szalaggal

Táncsicsosok szalaggal
Nagyszabású, emlékezetes pillanatokkal teli szalagavató ünnepségen osztozhattunk a Táncsics Mihály Gimnázium és Szakközépiskola végzős diákjainak örömében múlt hét végén az Eötvös csarnokban. A 76 éves Táncsics gimnázium 191 diákjának gallérjára került fel a sokat jelentő szalag családjuk, barátaik és tanáraik körében. Orosháza polgármestere, Németh Béla jókívánságaival vette kezdetét az ünnepség, majd az iskola igazgatója, Blahó János is köszöntötte az ünnepelteket.
Szívből kívánom, hogy ne csupán ma, hanem egész életetekben ünnepeljetek, hogy céljaitok mind megvalósuljanak. Boldog és sikeres életutat kívánok nektek, és főleg azt, hogy kezeteket barátok üdvözlésére és ne alamizsnáért nyújtsátok - mondta Blahó igazgató, aki kiemelte, büszkén tekint a 12.-es diákokra.

Kép a keringőről

Az est elmaradhatatlan eseménye volt a "hagyományos" keringő

A szalagtűzésre váró osztályok diákjai egy-egy kisfilmmel mutatkoztak be az őket ünneplőknek, majd büszke szülők, rokonok, barátok, tanárok és diáktársak előtt felkerültek a régóta várt szalagok, amit a diákok vegyes érzelmekkel fogadtak. Egyrészt izgatottak voltak, és alig hitték, hogy eljutottak az érettségi kapujába. Másrészt szomorkodtak, hiszen hamarosan ki-ki elindul a maga útján, és számos baráttól, ismerőstől kell elbúcsúzni. Osztályfőnökeik hasonlóan keserédes érzelmekkel küzdöttek a megható estén.
- Örülök, mert az egykori kisdiákok a kezem alatt nőttek felelősen gondolkodó emberré. Azonban kicsit szomorú is vagyok, hiszen nehezemre esik elengedni a kezüket. Bízom abban, hogy olyan barátságokat, tapasztalatokat szereztek, ami mérvadó lesz egész életükben - osztotta meg lapunkkal érzéseit Gabnai Edit, a 12/8. osztályfőnöke.
Az ünnepi pillanatok után a kikapcsolódásé volt a főszerep. A hagyományos keringő mellett az osztályok humoros, zenés-táncos műsorai tették még emlékezetesebbé az esét.

Tánc

Az ünnepi pillanatok után a kikapcsolódásé volt a főszerep

Cikk forrása: oroshaza.hu