Orosháza

Orosháza Város - Hírek

Óvodafelújítás

Óvodafelújítás
Orosháza önkormányzata pályázatot kíván benyújtani a Mátyás király utcai óvoda felújítására. Ezt a döntést a március 24-ei képviselő-testületi ülésen a városatyák egyhangúlag elfogadták.
- Intézményenként egy pályázatot lehetett benyújtani, és az önkormányzat vezetése úgy döntött, hogy a Mátyás király utcai óvoda felújítására pályázza meg ezt a támogatást. Erre már 2004-ben is adtunk be pályázatot, de akkor nem nyertünk. Érvényes építési engedéllyel azóta is rendelkezik, amelynek egy részét meg lehet valósítani ebből a megpályázott 20 millióból és az 5 millió forint saját erőből - tudtuk meg Bagi Lászlótól, a városfejlesztési osztály vezetőjétől. - Sor kerül a belső villamos hálózat, valamint a vizesblokk felújítására, a külső nyílászárók, illetve a burkolatok cseréjére, központi fűtésszerelésre, tetőfelújításra a cserépfedés cseréjével, külső hőszigetelésre, valamint az épület akadálymentesítésére.
A körzet önkormányzati képviselője, Rucz József elmondta, hogy az elmúlt két és fél év alatt már volt két nagyobb beruházás. 2007-ben az egészségház, tavaly pedig az orvosi rendelő felújítása történt meg.

dancso_589_2009040695527_176.jpg

Dancsó József számára is öröm, az ovóda felújítási programja

 

 

Dr. Dancsó József alpolgármester örömmel üdvözölte, hogy a Bácskai utcai óvodával indult felújítási program most elérkezett a város egyik legkritikusabb állapotában lévő óvodájához.


Cikk forrása: oroshaza.hu