2012.02.09 - csütörtök, Abigél napja van.
Mehet
archívum
programajánló
Vannak célok, amiért érdemes küzdeni
2010. júl. 14., szerda, 14.25.58
Bár még csak egy hét telt el az Enternet FC-Tatabánya felkészüléséből a játékosok nagyon pozitívan nyilatkoznak, élvezik a közös munkát Herédi Attila vezetőedzővel. Így van ezzel Deme Imre is, aki a két és fél órás tréning után beszélt tapasztalatairól.

- Abszolút pozitív benyomásaim vannak az eltelt egy hétről, hiszen Herédi Attila változatos edzéseket vezényel, ahol tulajdonképpen minden gyakorlatot labdával együtt csinálunk, és nagyon kevés a száraz futás, ami elég hálás tud lenni, pláne ilyen hőségben. Úgy látom, hogy egész jó kis csapat van alakulóban, akik jöttek, erősítést jelentenek, és ha jól tudom, még várható néhány játékos. Tavaly is bajnokságot akartam nyerni, akkor is képesnek tartottam rá a csapatot, most is így gondolom.

- Ezek szerint fel sem merült benned, hogy távozol?

- Nem. Lett volna ugyan rá lehetőség, hiszen a szerződésemben volt egy pont, ami ezt lehetővé tette volna, volt is érdeklődő irántam az NB I-ből és az NB II-ből is, de azt látom, hogy valami alakulóban van Tatabányán, vannak célok, amiért érdemes maradni és tovább küzdeni.

Forrás: www.sportandmedia.com

09.

2012.Február


<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  3
13
2026
    
Képgaléria
Képgaléria:
Prisztavok Tibor alkotásaiból nyílt kiállítás december 16-án Békésc...
Bulvár hírek

Partnereink


Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu