2012.02.09 - csütörtök, Abigél napja van.
Mehet
archívum
programajánló
Gulyás a kicsikkel
2010. aug. 27., péntek, 20.47.13
Monotonon folynak a napok az MKB Veszprém házatáján. Egymást érik az edzések, az edzőmérkőzések. Gulyás Péter azonban nem bája ezt, sőt, amikor szabadideje engedi, besegít az utánpótlásnevelésbe is.

- Az utóbbi időszakban sajnos kevesebb időt tudtam a kicsikre szentelni, hiszen külföldi túrákon jártam a csapattal. De ezen a héten már ismét bekapcsolódtam a munkába, tegnap éppen 2001-2002-es korosztállyal dolgoztam. Ők nemrég hagyták el a szivacskézilabdát, úgyhogy most arról szólnak a gyakorlatok, hogy hogyan kell megfogni, milyen erővel kell lepattintani a labdát. Több korosztálynál is képben vagyok, 1995-től 2002-ig. Persze leginkább a fiatalokat, akik még nem döntötték el, hogy ezt szeretnék csinálni, igyekszem ebbe az irányba terelni. Ahol tudok, besegítek az edzők munkájába. Valamelyik edzést csak nézem, felülök a lelátóra és onnan figyelem, hogy melyik gyereknél mit kellene kijavítani. Ezt olykor Mocsai Lajostól mi is megkapjuk, hiszen kívülről figyelve a másik mozgását sokkal jobban látod, hogy mi a helytelen és mi a helyes. Egyébként Lajostól nagyon sok hasznos információt kapok, ezeket elraktározom és magam is felhasználom a kicsik oktatásánál - mondta Gulyás, a Veszprém szélsője.

Forrás: www.sportandmedia.com

09.

2012.Február


<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  3
13
2026
    
Képgaléria
Képgaléria:
Prisztavok Tibor alkotásaiból nyílt kiállítás december 16-án Békésc...
Bulvár hírek

Partnereink


Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu