Kőrösladány

Folyik a környezetszennyezés kármentesítése Körösladányban

Folyik a környezetszennyezés kármentesítése Körösladányban

Ha minden a tervek szerint halad, akkor 2015 első félévében befejeződik a Körösladány külterületén található szennyezet területek kármentesítése.

A szennyezés még 1978-1988 között került a talajba egy védelem nélküli anyagnyerő gödörből. A gödörbe bőrhulladékokat helyeztek el, amikből veszélyes szennyező anyagok oldódtak kis. Kollagén származékok, kolridok és króm szennyezték be a talajt. A környezetszennyezés kármentesítésével kapcsolatos beruházás 2013. augusztus 30-án kezdődött meg és azóta is folyamatosak a munkálatok. Az eltelt közel 6 hónap alatt már 3100 tonna krómot tartalmazó bőrhulladékot, több mint 3000 tonna földet és követ valamint 365 tonna krómot tartalmazó iszapot nyertek ki és szállítottak el a szennyezett területről.


 Folyik a kármentesítés Körösladányban
Körösladány külterületén folyik a környezetszennyezés kármentesítése



 

Az idei évben tovább folytatódik a kitermelés, majd ezt követően talajtisztító rendszereket építenek ki. Ha minden a tervek szerint halad, akkor várhatóan 2015 első felében befejeződnek a kármentesítő munkálatok. Környezetvédelmi szempontból a kármentesítés elengedhetetlenül fontos, hiszen a területen elhelyezett nagy mennyiségű hulladék jelentős talaj és talajvíz szennyezést okozott. Tekintettel arra, hogy a térségben a mezőgazdaság a fő megélhetési forma, nem volt szabad engedni, hogy a szennyezés további területeket is megfertőzzön. A kármentesítés Kőrösladány és a térség közös érdeke.

 

-BT-