Kondoros város

Kondoros Város - Hírek

XII. Betyár Napok Kondoroson

XII. Betyár Napok Kondoroson
2012. augusztus 18-19-én immár 12. alkalommal került megrendezésre Kondoroson a Betyár Napok.

Augusztus 18-án, szombaton Dankó Béla polgármester megnyitotta a XII. Betyár Napokat. A rendezvény a kondorosi sportpályán kezdődött, ahol hagyományosan a fogatok vonultak fel. A Széchenyi István Lótenyésztési Egyesület 2012-ben is színvonalas fogathajtó versenyt szervezett, melyen gyönyörű fogatok és lovak mutatkoztak be.
Dankó Béla polgármester az idei évben is köszöntötte a kondorosiakat, akik családjukkal és barátaikkal eljönnek meglátogatni a rendezvényt, emellett üdvözölte mindazokat , akik kíváncsiak voltak a Békés megye szívében lezajló hagyományos, betyáros, lovas rendezvényre.
A Betyár Napok alatt az erdélyi Küsmödről érkezett delegációt látta vendégül Kondoros, emellett testvértelepülésről, Nagysallóról is eljött Marián Kotora polgármester. A rendezvény vendégei voltak a felvidéki Nagyudvarnok Rockwell nevű zenekara, melyet Tóth Ernő polgármester vezetett.
Dankó Béla köszöntőjében elmondta, hogy vendégeik talán még jobban felfigyelnek arra, ami által sikeres lehet a rendezvény. Arra, hogy mennyi ember, cég, civil szervezet és magánember dolgozik évről-évre a Betyár Napokon. Anyagi, szellemi és kétkezi munkájuk nélkül Kondoros ünnepe nem valósulhatna meg.
Szombaton az Önkormányzat ismét ebédre hívta Kondoros lakosait és a vendégeket, a szarvasi Ótemplomi Szeretetszolgálat 2100 főre készítette babgulyását, melyet aztán szétosztottak a jelenlévők között.
Az idei évben is színes programokat tekinthettek meg az érdeklődők, táncosok, dalcsoportok, zenekarok, betyárok és csikósok szórakoztatták a nagyérdeműt.
Szombat este a nagyudvarnoki Rockwell zenekar lépett fel a helyi rockzenekarokkal együtt.
A kétnapos rendezvény alatt nemcsak kézilabda kupára került sor, hanem átadásra került a sportpályán az új műfüves pálya is, melyen ezután a kondorosi kicsik és nagyok hódolhatnak a labdarúgásnak.
Ismét nagy érdeklődésnek örvendett a Polgármesterek Fogathajtó Versenye, melyen 1. helyezést ért el Küsmöd képviselője, Kovács István nyert meg, 2. helyezett lett Dombiratos polgármestere, Bojczán Endre Péter, míg a 3. helyet Dankó Béla nyert el.
A Betyár Napokon jelen volt Oszter Sándor színművész is, aki harmadik alkalommal üdvözli a kondorosiakat mint Kondoros Nagyközség díszpolgára.
A XII. Betyár Napok tűzijátékkal és a Hevesi Happy Band utcabáljával ért véget.

Dankó Béla polgármester megnyitotta a XII. Betyár Napokat.

Dankó béla polgármester megnyitotta a XII. Betyár Napokat.

Szombat délben 2100 adag ételt osztottak ki, melyet a szarvasi Ótemplomi Szeretetszolgálat készített gulyáságyúkban.

Szombat délben 2100 adag ételt osztottak ki, melyet a szarvasi Ótemplomi Szeretetszolgálat készített gulyáságyúkban.

A fogatok felvonultak az eredményhirdetésre.

A fogatok felvonultak az eredményhirdetésre.

Dankó Béla polgáremster 3. helyezést ért el a Polgármesterek Fogathajtó Versenyén.

Dankó Béla polgáremster 3. helyezést ért el a Polgármesterek Fogathajtó Versenyén.

Forrás: Kondoros Nagyközség Önkormányzata (VN)