Kondoros város

Kondoros Város - Hírek

Küsmödről érkezett vendégeit fogadta Kondoros

Küsmödről érkezett vendégeit fogadta Kondoros
Az erdélyi Küsmöd lakosait már harmadik éve látja vendégül Kondoros Nagyközség Önkormányzata.

A minden évben megrendezésre kerülő Betyár Napok alatt Kondoros Nagyközség polgármestere, Dankó Béla a Küsmöd településről érkezett magyarokat fogadta. Az erdélyi delegációt Szőcs László polgármester vezette.
Küsmöd település egy közigazgatási egységet alkot Etéd, Kőrispatak, Siklód, Énlaka településekkel. A község Hargita megye szívében fekszik.
A Székelyudvarhely közeléből érkező delegáció nagy örömmel érkezett Kondorosra, és egy szimbolikus ajándékkal lepte meg Kondorost. A régi Magyarországot bemutató fafaragáson egy kézfogást örökített meg a fafaragó, mely a Kondoros és Küsmöd közötti összefogást és barátságot jelképezi.
A két település közötti együttműködést Dankó Béla, Kondoros polgármestere és Szőcs László, Küsmöd polgármestere kézfogásukkal pecsételte meg.
Küsmödi delegáció immár harmadik alkalommal a polgármesterek fogathajtó versenyén is részt vett, és immár harmadik alkalommal nyerték el az első helyért járó díjat, melyet a közönség nagy tapssal ismert el.
Dankó Béla polgármester, országgyűlési képviselő a Szent István-napi megemlékezésen beszédében is köszöntötte a határon túlról érkező magyarokat.
Ahogy beszédében elmondta:
"Szent István-napi megemlékezésünk alkalmából külön tisztelettel köszöntöm a határon túlról érkező magyar barátainkat, akik velünk együtt ünneplik a magyarok legfontosabb ünnepét, az államalapítás, a magyarság ünnepét.
Köszönöm jelenlétüket, mely minden percben az összetartozásra, a magyarság megtartására, történelmünk megőrzésére és a jövőbe vetett hitre tanít bennünket.
Találkozásunk minden alkalmával erősebbek leszünk. Erősebbek azáltal, hogy érezzük, látjuk és tapasztaljuk azt a hitet és akaratot, mely a külső erők által elszakított magyarok lelkében él.
Beszélgetéseink során nemcsak megajándékoznak bennünket az összetartozás érzésével, hanem tanítják is nekünk.
Hisz fontos megértenünk azt, hogy Magyarország és a magyarság több mint nyelvünk és irodalmunk tisztelete, közös történelmünkben gyökerezik, a haza és a család szeretetében, és a Magyarországon és a világ bármely pontján élő magyarok egymás iránt érzett tiszteletében és összetartozásában fejeződik ki."

Küsmödiek ajándéka Kondoros számára.

Küsmödiek ajándéka Kondoros számára

A küsmödi delegáció képviselője, Kovács István nyerte el az 1. helyezést a Polgármesterek Fogathajtó Versenyén.

A küsmödi delegáció képviselője, Kovács István nyerte el az 1. helyezést a Polgármesterek Fogathajtó Versenyén.

Forrás: Kondoros Nagyközség Önkormányzata (VN)