Kondoros város

Kondoros Város - Hírek

Hagyományok nyomában

Hagyományok nyomában

60 órás, tanórán kívüli, szlovák nemzetiségi hagyományok és a népi kultúra ápolását felvállaló komplex tehetséggondozó program megvalósítására került sor 26 bevont tanulóval a Kondorosi Petőfi István Általános Iskolában.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett tehetséggondozó pályázaton a „Hagyományok nyomában” című projekt (Pályázati azonosító: NTP-MKÖ-16-0043) sikeres megvalósítására került sor a 2016/2017-es tanévben. A műhelyfoglalkozásra 800.000,-Ft összegű támogatást nyújtott a támogató.

A Százszorszép Néptánccsoport tagjai nagyon sok mindennel találkozhattak a tanév során. Az együtt töltött idő során különböző népi játékokkal, egyszerű tánclépésekkel, népi kismesterségek fortélyaival, kézműves tevékenységekkel, hagyományos népi ételekkel és készítésük módjával ismerkedhettek meg, mely során fejlődött a gyerekek zenei és mozgáskészségük, téri tájékozódásuk, figyelmük, megfigyelőképességük, kézügyességük, önismeretük és az egész személyiségük. A népi hagyományokról, régi értékekről megfelelő képet kaptak, a szlovák nyelvet ezáltal többen megismerték. A hagyományokat ápolták és továbbadták.

Szarvason citerával és a Szarvasi Kézműves Tanyán a régi lakóház berendezéseivel ismerkedhettek meg a gyerekek. Luca napi táncházban is jártunk a tanév során, felelevenítve a Luca napi népszokásokat. Népi játékokkal és szlovák táncokkal, szlovákság kultúrájával találkoztunk. Nagyon finom kapusznyikát, kürtös kalácsot, haluskát készítettünk jó hangulatban, nótázás és játék közepette.

A pályázatban elvárás volt egy népi iparművész bevonása a programba. Így esett a választás Balogh Zsiga bácsira, aki örömmel mutatta meg a fafaragás tudományát. Sokan kedvet is kaptak a fafaragáshoz.

Két napos kirándulás is része volt a pályázatnak, melynek során Pilisszántóra utazott el a csoport, ahol a Pilisszántói Szlovák Nemzetiségi Iskola tanulóinak és pedagógusainak vásári jelenetet adtunk elő. Papucsek Lajos igazgató jóvoltából a Szőnyi Józsi bácsi bemutatta a Plébániatemplomot, ahol megcsodálhattuk a templom közepén, a padozat alatti üregben elhelyezett keresztes követ.

A településen és környékén jókat túráztunk, kacagtunk, mókáztunk, s az Orosdy kastélyban aludtunk.

Másnap a budapesti 36. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásáron boldogan táncoltunk a szlovák népzenére.

Az V. Petőfi Gálán az összes százszorszépes megmutatta, hogy ha nem is tanulja a szlovák nyelvet, mégis tud szlovák népzenére táncolni és énekelni.

A pályázat lehetővé tette, hogy azok a gyerekek is megismerkedjenek a szlovák nyelvvel, népi kultúrával, hagyományaival, értékeivel, akik még nem találkoztak vele, és reméljük, hogy kedvet kaptak a szlovák nyelv tanulásához, hagyományok ápolásához, továbbadásához.


Egriné Csomor Éva