
Újabb állomásához érkezett a Békés megye gasztronómiáját bemutató Ízutazás című programsorozat. A szervezők Gyomendrődön a XII. Nemzetközi sajt- és túrófesztiválon kóstolhatták meg az ínyencségeket.

Újabb állomásához érkezett a Békés megye gasztronómiáját bemutató Ízutazás című programsorozat. A szervezők Gyomendrődön a XII. Nemzetközi sajt- és túrófesztiválon kóstolhatták meg az ínyencségeket.
Rengetegen látogattak el idén Gyomaendrődre a XII. Sajt -és túrófesztiválra. Nemcsak az országból érkeztek árusok és vásárlók, hanem külföldről is.
2005-től működik a Diós Tanya Békésen, azóta gyártja folyamatosan a kecskesajtokat. Főként félkemény, friss, holland technológiával készült biokecskesajtokat árulnak. Ezeket különböző ízesítésekkel készítik el. Például fokhagymával, vagy kaporral.
A kiállított sajtok és túrók végigkóstolása után Domokos László Békés Megye Képviselő- testületének elnöke vállalkozott arra, hogy baconba göngyölt sajtot süt ki zsűritársainak. Miután elkészült a finomság megkínálta őket.
A mellettük levő standnál is finomabbnál, finomabb sajtokat kínáltak az érdeklődőknek. Különlegeségként elmondható, hogy ők még sajtművességgel is foglalkoznak, ami a különböző ínyenc tálak elkészítését jelenti. Rengeteg sajtfajtával lehetett náluk találkozni.
A következő standnál pedig a szomszédos Romániából származó sajtokat, túrókat kóstolgatták meg a zsűritagok. A cég már több mint 10 éve foglalkozik a tejtermékek készítésével.
Szombaton versenyt is hirdettek a legjobb túró és a legjobb sajt díj elnyerésére. Az ételeket több szempont alapján zsűrizték.
Túró árusból idén kevesebb volt a rendezvényen. Azért aki akart talált magának jó minőségű makó-rákosi túrót. Dani János családja már generációk óta ezzel foglalkozik.
A megyei elnök szerint sajt és túrókészítésben jók vagyunk, hiszen fontos értékeket képviselnek a megye szempontjából.
A zsűri véleménye döntötte el, hogy kinek a túrója és sajtja volt a legfinomabb szombaton. A nyerteseket kupával díjazták
Békés Megyei Önkormányzat – MCOnet
Szóljon hozzá a fórumon!: Ízutazás a Sajt- és túrófesztiválon