Gyomaendrőd város

Gyomaendrőd Város - Vezető hírek

Továbbra is Várfi András polgármester a FIDESZ-KDNP és a Gazdakörök jelöltje

Az őszi, gyomaendrődi önkormányzati választások során a Fidesz- KDNP és a gazdakörök közösen, a település mind a 8 egyéni választókörzetében indítanak jelöltet. Illés János, Rácz Imre, Lehoczkiné Tímár Irén és Várfi András jelenleg is tagok a képviselő-testületben, rajtuk kívül új jelöltek is indulnak az október 3-i választáson: Betkó József, Marton Dániel, Papp István és Fekécs László. Várfi András nem csak egyéni képviselőként indul, ismét polgármester jelölt is. 

 

 

 

Tisztelt Lakosság! Tisztelt Választópolgárok!

 

A felkérésnek eleget téve ismételten elvállaltam a polgármester jelöltséget. 2006 októberében bizalmat szavaztak nekem, s azóta, mint a város polgármestere, a képviselő-testülettel együttműködve azon tevékenykedem, hogy Gyomaendrőd a fejlődés útján haladjon.

Egy városnak meg kell felelnie a kor elvárásainak, ezért megfelelő infrastruktúrával kell rendelkeznie. Napjainkra alig akad olyan utca, mely ne lenne leaszfaltozva. A sikeres tárgyalásoknak köszönhetően az Endrődi híd nemcsak az autós, hanem a gyalogos és biciklis forgalmat is ki tudja szolgálni. Új bicikli utak is épülnek a közpénzek és pályázati összegek megfelelő felhasználásával.

Fontosnak tartom, hogy az ipari parkot cégek töltsék meg, ezáltal munkahelyet biztosítva a lakosság számára. Mára az ipari parkban megindult az élet és vállalkozások népesítik be.

Gyomaendrőd épül, szépül. Mint a környezetét kedvelő és védő ember mindig is fontosnak tartottam a holtágak rehabilitációját és védelmét. Városvezetésem alatt elkezdődött ezek kitisztítása, megindultak a belvízvédelmi programok és Gyomaendrőd végre árvízvédelmi szempontból is teljes mértékben védett.

Ha valaki turistaként érkezik Gyomaendrődre, egy összeszedett szép várost látogat meg, ahová érdemes visszatérni. Gyomaendrőd testvérvárosi kapcsolatai a 4 év alatt nagyon sokat erősödtek; így nemcsak a protokoll-kapcsolatok ápolása, de a turizmus is megindult a testvérvárosok között. Amire igazán büszkék lehetünk, hogy Gyomaendrőd a testvérvárosaival együttesen a „Nők a közéletben” Európai Uniós projekt lebonyolításáért 2009-ben elnyerte az Aranycsillag díjat, melyet a városok delegációja Brüsszelben vehetett át.

Továbbra is a városért akarok tenni. Elképzeléseim között egy nyitott, dinamikusan fejlődő város szerepel. Úgy érzem, hogy a Változás már 2006-ban megkezdődött. Gyomaendrőd végre a fejlődés útjára lépett. Legyen 2010-ben sikeres a folytatás. Polgármesterként arra törekszem, hogy a lakosság mindszélesebb bevonásával tervezzük, és alakítsuk Városunk jövőképét.

A jelöltséget a lakosság, a FIDESZ, a KDNP és a Gazdakörök biztatására vállaltam el ismét.

Fideszes polgármesterként fontosnak tartom, hogy ne csak a szavazóim, hanem a teljes Gyomaendrődi lakosság érdekeit képviseljem!

Eddigi munkám során mindig figyeltem az emberekre. Én nem az a polgármester vagyok, aki megáll és csak kezet fog a város lakóival, én meghallgatom és próbálok megoldást találni a problémáikra. Gyomaendrődnek továbbra is a lakosság igényei szerint, a lakossággal együttműködve kell fejlődnie.

 

A sikeres folytatás érdekében, kérem támogasson a 2010-es választásokon továbbra is!

 

Tisztelettel: Várfi András

 

Várfi András polgármester

 

 Várfi András polgármesterként,

és a 7. sz. választókerületben egyéni jelöltként indul a választásokon.

 

1. sz. választókerület. Betkó József vagyok, 1963-ban születtem. A rendszerváltás előtt meliorációs ágazatvezetőként dolgoztam. Mg. főiskolai diplomával rendelkezem. Gyomaendrőd külterületén élek több mint két évtizede. Gátőrként dolgozom, 4 éve tevékenykedem a FIDESZ munkás és alkalmazotti tagozatában. Az árvizek, közmunkaprogramok, és a mindennapok alatt megismert emberi sorsok megmutatták, hogy menyire fontos a FIDESZ munkahely teremtési programja. Ne segélyből, alkalmi munkából, vagy olyan vállalkozásoknál végzett munkából keljen tengődni, ahol a munkabér kifizetése bizonytalan. Méltó megélhetést biztosító munkahelyekre van szükség. A fiatalok elvándorlását is, ez tudja csak megállítani.

Több gyomaendrődi tájvédelmi és környezetvédelmi egyesületben vállaltam aktív szerepet.

Meggyőződésem, hogy természeti adottságaink továbbra is kihasználatlanok.

A Hármas-Körös, és holtágai turisztikai vonzásának növelésében, komoly tartalékaink

vannak. A város környezetvédelmének további javítása, valamennyi Gyomaendrődön élő

ember életminőségében pozitív változást fog hozni.

    Most érkezett el a lehetőség, hogy városunkban is egy erős, kormánypárti többségű

képviselőtestület alakuljon, Várfi András vezetésével. Ezért kérem Önöket, tiszteljék

meg szavazataikkal a FIDESZ – KDNP jelöltjeit.

 

 

Betkó József egyéni képviselő jelölt

Betkó József egyéni képviselő jelölt

 

2. sz. választókerület. Illés János vagyok, a gyomaendrődi Hárs Hotel tulajdonosa. A könnyűiparban szereztem diplomát és 1983. óta vállalkozóként dolgozom. Az elmúlt 27 év alatt tapasztaltam jót, rosszat egyaránt, de biztosan állíthatom, hogy a rendszerváltás óta a magyar tulajdonú vállalkozásokra rossz idők járnak. Egyre jobbat várunk a gazdasági fellendüléstől, de rá kell döbbennünk, hogy előbb vagy utóbb, de a globalizálódó nagytőke modernkori rabszolgái leszünk.

A rendszerváltás nagy szabadságérzete és a szabad vállalkozást segítő banki hitelek mellé megérkezett az árfolyamkockázat okozta veszteségek felhalmozódása, mind a lakossági, mind a vállalkozói szférában. A belső piac védelmére semmilyen intézkedést nem tett az előző kormányzat. A vállalkozói körök tulajdonai folyamatosan átalakulóban vannak és a nyugati tőketulajdon került előtérbe.

A több pénz és a megélhetési kényszer elvándoroltatja a munkaerőt a nyugati tőke kiszolgálására. Ez nem perspektíva! Ez jövőkép?

Hol van a nemzeti értékek megbecsülése, hol van az egészséges nacionalizmus az ország versenyképességének érdekében? Nem tudom, de azt tudom, hogy szűkebb környezetemben, Gyomaendrődön a város vezetőinek, a vállalkozókkal jó problémamegoldó kapcsolatot kell teremteni a város fejlődése érdekében.

Hogy miért szeretnék a 2. sz. választókörzet képviselője lenni? Azért, mert magam mögött tudom vállalkozó társaim biztatását, mert tudják, hogy a demokrácia, az igazságosság megszállottja vagyok. A FIDESZ-KDNP, a gazdakörök támogatásával úgy gondolom, hogy új színt tudunk vinni a képviselőtestületbe.

    Hiteles emberekre van szükség, akik bírják a választók bizalmát. Megválasztásom esetén nemcsak a körzet, de a város érdekeit is méltón tudnám képviselni.

  

Illés János egyéni képviselő jelölt

 Illés János egyéni képviselő jelölt

 

 

3. sz. választókerület. Marton Dániel. Székesfehérváron születtem, majd a soproni Erdészeti és Faipari Egyetem Természetvédelmi mérnöki szakán szereztem diplomát, továbbá gomba-szakellenőri végzettséget.

Szakmai gyakorlatomat a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóságnál töltöttem, a diplomázás után pedig ugyanitt természetvédelmi terület-felügyelői beosztásban végeztem munkámat a Hármas-Körös duzzasztott szakaszán, illetve Gyomaendrőd, Hunya, Kondoros, Kardos, Csabacsüd és Örménykút külterületein.

Munkám során részletesen megismertem a Gyomaendrődöt is ölelő védett folyószakaszt illetve az egyes települések külterületeit.

Jelenleg a Szarvasi Arborétumban dolgozok intézeti mérnökként, ahol többek között parkfenntartási-kertészeti munkák irányításával, látogatói csoportok vezetésével és az aktuális felújítási munkák koordinálásával foglalkozom.

2010. márciusa óta a Városfenntartó, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság tagja vagyok.

Célom, hogy Gyomaendrőd természeti környezete nagyobb hangsúlyt kapjon mind a fenntartás, mind a környezeti nevelés szintjén. Magánemberként már elkezdtem ezt a munkát a túravezetésen keresztül, de az Ön bizalmával és a majdani testület együttműködésével magasabb szinten tudnám folytatni ezt a feladatot.

Célom, hogy a településen olyan döntések szülessenek, amelyek az esztétikum mellett a funkciót is előnyben részesítik a közterületek, parkok, játszóterek esetében.

Célom, hogy minden intézkedés a helyben lakók javát szolgálja, segítse az itt élni és dolgozni akaró embereket.

    Ehhez kérem most az Ön segítségét az októberi választásokon.

 

 

Marton Dániel egyéni képviselő jelölt

Marton Dániel egyéni képviselő jelölt

 

4. sz. választó kerület. Papp István vagyok. A FIDESZ-KDNP és Gazdakörök támogatottságával indulok a 4. számú választókerületben képviselőjelöltként.

1959. 08. 10-én születtem Kondoroson.

Gyermekkoromat Hunyán töltöttem, általános iskolába is ott jártam. Mezőgazdasági gépszerelőként végeztem Gyulán, az iskolaévek után, első munkás éveimet ott is éltem meg. Majd később visszatértem Hunyára, a TSZ-ben találtam munkát. Katonai szolgálatom után Gyomaendrődön kezdtem dolgozni, a Győzelem Termelőszövetkezetben. Mindeközben érettségit is tettem. A Termelőszövetkezet felszámolása után, vállalkozásba kezdtem, azóta is a saját gazdaságom fejlesztésével foglalkozom. 2002 óta töltöm be  a gyomai Felsőrészi Olvasó- és Gazdakör elnöki posztját.

Gyermekeim: István, Katalin, Norbert

Unokáim: Máté és Péter

    Bízom abban, hogy olyan képviselő testülete lesz Gyomaendrődnek, amely ki tudja mozdítani a települést a stagnálásból. Bízom Várfi András polgármester úrban, aki demokratikus módon vezeti a várost.

 

 

 

Papp István egyéni képviselő jelölt.

Papp István egyéni képviselő jelölt.

 

5. sz. választókerület. Rácz Imre vagyok, középiskolámat a szegedi Déri Miksa gépipari technikumban végeztem. Diplomámat a mezőtúri Debreceni Agrártudományi Egyetem főiskolai karán szereztem 1974-ben. 1974-1991 között a Mezőtúri Állami Gazdaság Gyomai Fatelepén dolgoztam, mint műszaki vezető. Azóta mezőgazdasági családi vállalkozóként tevékenykedek. Eddig sem voltam és ezután sem leszek egyetlen pártnak a tagja, az önkormányzati választáson a Fidesz-KDNP és a megyei gazdakör által támogatott, illetve felkért képviselőjelöltként indulok. Több dolog motivál munkám során: az elmúlt négy évben sikerült választókörzetemben kitűzött céljaimat részben elérni és megvalósítani (megtörtént a Selyem út meghosszabbítása, valamint a Fő úttal való összekötés; a Sebes György út felújítása; új gyalogos járdák készültek, valamint a régiek felújítása is valóra vált; a csapadékvíz elvezetésének és karbantartásának a gondja is megoldódott). Az Ipari Parkban létesült beruházások: Spitzmüller raklapüzem, Skylotec ipari kötélgyártó, hamarosan elkezdi működését a Megyeri tésztagyártó, az inkubátorház építése elkezdődött. Külön öröm számomra, hogy a Magtárlaposi úton megnyílhatott a fogyatékosok nappali klubja. Célom az infrastruktúra további fejlesztése, környezetvédelem, útépítés, járdaépítés további folytatása (Besenyszegi út, Október 6. Ltp.- a két épület közötti szakasz 2010-ben megépül, jövőre további fejlesztések várhatók). Belvíz 7-es ütem a Besenyszegi településrészen vasúti pálya melletti záportároló rendelkezésének, tárolókapacitásának javítása, a hozzájuk csatlakozó csatornák felújítása, a németzugi-soron drénszivárgó készítése, Görbekút-Vidólaposi csatorna (Rácz Lajos út) mederburkolat építése. Kérek minden gyomaendrődi lakost, hogy menjen el szavazni. A problémák nem oldódnak meg maguktól, ki kell építeni számukra a megoldás útját.

 

Rácz Imre egyéni képviselő jelölt

 Rácz Imre egyéni képviselő jelölt

 

6. sz. választókerület. Fekécs László vagyok, 41 éves többdiplomás értelmiségi Gyomaendrődi lakos. Családom és jómagam több szállal kötődünk a településhez, ahol elődeim köztiszteletnek örvendtek. A vidéken töltött tanulmányi évek után visszatértem városunkba és a Bethlen Gábor Szakképző Iskolában kezdtem el dolgozni.

Amint ez szokott lenni, végigjártam a „ranglétrát”: voltam szakoktató, mérnök – tanár, oktatási vezető és műszaki igazgató helyettes.

Folyamatosan képeztem magam ez idő alatt is, több diplomát szerezve, kellő elméleti és gyakorlati tudást sajátítottam el a Szent István Egyetem Gazdaságtudományi Karán, ahol Gazdasági Agrármérnök képesítést szereztem településfejlesztési regionális szakirányon.

Kellő ismeretekkel és jártassággal rendelkezem a településszervezés és irányítás szakterületein, jól ismerem a közigazgatást.

Tevékenységi jellegű kapcsolatokat alakítottam ki a Kereskedelmi és Iparkamarával, az Agrárkamarával és annak vezetésével.

A Növényorvos Kamarának bizottsági elnöke vagyok, ahol, megyei és országos szinteken a mérnök továbbképzést szervezem, valamint a középfokú továbbképzésekért is felelős vagyok. Aktív szaktanácsadóként is dolgozom, több felnőtt tanfolyam megszervezése és lebonyolítása fűződik nevemhez, mint pl. ADR tanfolyamok, Gazda tanfolyamok, Növényvédelmi tanfolyamok, stb. A megyében több mint 1000 szakember továbbképzésében vettem részt.

Miért akarok a hatos választókörzet képviselője lenni és a városunkért dolgozni?

Gyomaendrődnek, ugyanúgy, mint az országnak radikális változásokra van szüksége! Fiatalos lendületre, szemléletváltásra van szükség, amely az emberek hagyományos értékeire alapoz, de figyelembe veszi az újat, a kor szellemiségét és elvárásait. Gyakorlatilag munkahelyteremtésről, megélhetésről, településfejlesztésről, utcáink szépítésről, modern és vonzó városkép kialakításáról szól a programom, ahová a belföldi és külföldi ember eljön, és szívesen visszatér. Választókörzetem problémáira aktívan keresem a megoldást, elődöm – Dr. Palya József – munkásságát folytatom, igyekezve a polgárok kéréseit és elvárásait figyelembe venni, a közpénzeket és pályázati forrásokat az emberek érdekeiben felhasználni.

Vállalkozói és tanári pályafutásom során több Uniós partnerrel, oktatási intézményekkel és gazdasági befektetőkkel ismerkedtem meg, akik a partnerségi kapcsolatok keretében szívesen dolgoznának velünk azért, hogy Gyomaendrőd európai szintű várossá fejlődjön. (Így jöhetett létre Gonzaga – Olaszország - és Gyomaendrőd testvérvárosi kapcsolatainak kialakításának lehetősége).

Azt akarom elérni képviselői munkámban, hogy Gyomaendrőd lakossága büszke lehessen arra, hogy a Körösök Völgyében olyan természeti adottságok között él, ahol a rend és a tisztaság alapvető. A lakosság a munkájából tisztességgel megéljen, itt alapítsanak a fiatalok családot, gyermekeiket azokra az értékekre neveljék, amelyek őseinktől fogva csak ránk jellemzők. Gyerekeink tanuljanak korszerű ismerteket, nyelveket, és igazi Európai polgárként öregbítsék településünk hírnevét.

    Szüleink és nagyszüleink segítsék mindennapi munkánkat, élettapasztalataikkal és jó tanácsaikkal lássanak el bennünket, hogy józanul ítélhessük meg a felgyorsult világot.

 

 

Fekécs László egyéni képviselő jelölt

Fekécs László egyéni képviselő jelölt

 

8. sz. választókerület. Lehóczkiné Tímár Irén. Gyomaendrőd város 9. számú választókörzetében időközi önkormányzati képviselő választásra került sor 2007. márciusában. Megnyerve az Önök bizalmát ez idő óta képviselem a legnagyobb tisztelettel és a legjobb szándékom szerint a körzet lakóit. A 2010.-es választásokon, /bár némileg megváltozott körzethatárokkal/ ismét szándékomban áll vállalni a megmérettetést. Ezért tisztelettel szeretnék bemutatkozni Önöknek:

Lehóczkiné Tímár Irén vagyok. Endrődön születtem, Gyomaendrőd endrődi városrészen lakom férjemmel és édesanyámmal. Két felnőtt gyermekem már önálló családi életet él, nevelik három unokámat.

 A Rózsahegyi Kálmán Kistérségi Általános Iskolában pedagógusként dolgozom. Munkaidőm egy részében fejlesztőpedagógusként tevékenykedek, illetve tanítok az intézmény eltérő tantervvel oktató tagozatán, de ellátom az iskolánkban a gyermek és ifjúságvédelmi feladatokat is.

A közélet munkáiból mindig is szerettem részt vállalni, így az elmúlt évek során voltam utcabizalmi a szennyvízhálózat és csatornázási program megszervezésében, népesség számláló, valamint az önkormányzati választásokon, több cikluson át, dolgoztam választókerületem bizottságában tagként és elnökként egyaránt. Mint a bemutatkozásom elején említettem, 2007. márciusa óta pedig képviselőként tevékenykedek, és havi rendszerességgel tájékoztatom a tisztelt érdeklődő lakosokat az Önkormányzat munkáiról a „Városunk” újság hasábjain is.

2008 januárjában felkértek a „Kincs az Életed” Közhasznú Alapítvány Kuratóriumának irányítására. Az alapítványt fogyatékkal élő emberek támogatására hozták létre néhai Császárné Gyuricza Éva segítségével, melynek legfőbb célja a fogyatékkal élő emberek életminőségének javításához eszközök beszerzése, kirándulások finanszírozása. A pénzügyi háttér megteremtése nem kevés feladattal jár, de szerencsére mindig találunk nemes lelkű, jó szándékú embereket, akik adományaikkal segítik munkánkat.

 

A jelenlegi ciklusban is, de megválasztásom esetén az elkövetkező időben is legfőbb hitvallásomnak tekintem a másokért való önzetlen feladatvállalást, a tiszta, őszinte beszédet, a nehéz helyzetben lévő emberek megértését, segítését, az idős, kisnyugdíjas emberek gondjainak felkarolását, a szebb, élhetőbb, tisztább környezet kialakítását, valamint szeretnék a városban folyó oktatás, a fiatalok jövőképének javításán munkálkodni. Törekedni szeretnék változatlanul az infrastruktúra további fejlesztésének támogatására, s arra, hogy városunkban egyenrangú polgárként lehessen élni és dolgozni mindenkinek.

    Köszönöm, hogy elolvasták választási üzenetemet, és kérem, támogassák jelöltségemet a 8. számú választási körzetben.

 

 

Lehóczkiné Tímár Irén egyéni képviselő jelölt

 Lehóczkiné Tímár Irén egyéni képviselő jelölt