Gyomaendrőd város

Gyomaendrőd Város - Hírek

Erdős Norbert: kilenc járás lesz Békés megyében

Erdős Norbert: kilenc járás lesz Békés megyében

– Immáron szinte biztosra vehető, hogy kilenc járás lesz Békés megyében – tudta meg a hír6.hu Erdős Norberttől, a Békés Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottjától. – Nyolc hónapos munkámat ismeri el ez az új fejlemény, mert amióta Orbán Viktor miniszterelnök úrtól megkaptam a kinevezésemet, más fontos ügyek mellett, minden lobbierőmet latba vetve, ezért dolgoztam leginkább. Erdős Norbert hozzátette, hogy a kilenc járási székhely Békés megyében: Békés, Békéscsaba, Gyomaendrőd, Gyula, Mezőkovácsháza, Orosháza, Sarkad, Szarvas és Szeghalom lesz.

A kormánymegbízott értékelése szerint mind gazdasági, politikai, társadalmi, közigazgatási szempontból nagy horderejű ez a változás, amely új fejlődési pályára állíthatja térségünket. A lépés az egyes ember mindennapi életére is pozitív befolyást fog gyakorolni, itt elegendő talán csak a hivatali ügyek intézési idejének rövidülésére, vagy az utazási távolság csökkenésére hivatkozni, ami költségkímélő tényező. Nem beszélve arról, hogy a járások megszervezése a helyi értelmiség számára új távlatokat nyithat, javulhat a fiatalok helyben maradásának mutatója, csökkenhet az elvándorlás, munkahelyek teremtődnek. Akárhonnan nézzük, történelmi jelentőségű a lépés megtétele, a megszerezhető erkölcsi tőke értéke egy-egy térség számára felbecsülhetetlen.

 

A kormánymegbízott a járások 2013. január elsejétől történő létrehozásáról elmondta: ezen intézmények nem önkormányzati szintként működnek majd, nem lesz választott képviselő-testület. A járások területi államigazgatási egységekként funkcionálnak. Az elképzelések szerint a kormányablakok járási szinteken is kinyitnak, az ilyen hivatali kirendeltségeket a járási központban rendezik be. Minden bizonnyal a kormányablakokhoz kerülhetnek az okmányirodák feladatai is. Az önkormányzatoknál a helyi közügyek intézését szolgáló feladatok maradnának, míg a rájuk telepített államigazgatási feladatokat levennék a hátukról.

 

Erdős Norbert rámutatott, hogy a tervezett járások az államszervezet részei lesznek, melyek a megyei kormányhivatalok államigazgatási feladatait végzik járási szinten. Arról nincs szó, hogy ezzel hatásköröket vonnának el a helyi önkormányzatoktól, sőt azok tehermentesítésére, a feladatok hatékonyabb ellátására törekednek.

 

Forrás: hir6.hu