Gyomaendrőd város

Gyomaendrőd Város - Vezető hírek

Elhunyt Kállai Ferenc színművész Gyomaendrőd Díszpolgára

2010. július 11-én, 85 éves korában, hosszú betegeskedés után elhunyt Kállai Ferenc, Kossuth-díjas, Érdemes művész, a Nemzeti Színház örökös tagja.

KÁLLAI FERENC (Gyoma, 1925. október 4. - Budapest, 2010. július 11.) - Felesége: Csima Ida. 1944-ben végzett a Színművészeti Akadémián. 1945-től a Szabad Színház, 1946-tól a Belvárosi Színház 1948-tól a Nemzeti Színház társulatának tagja volt, 2000-től a Pesti Magyar Színház művésze. - 1977-1990 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára, 1987-től egyetemi tanár. 1981-1990 között a Színházművészeti Szövetség elnöke, 1985-1989 között országgyűlési képviselő, a kulturális bizottság tagja volt. A művészt a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma saját halottjának tekinti. A művész temetéséről később intézkednek.

 

Több mint 100 tévéfilmben és mozifilmben játszott. Emlékezetes szerepei között volt Pelikán elvtársa alakja Bacsó Péter A tanú című klasszikusában. A Zsaruvér és Csigavérben  Havilúd szerepe, a tanácselnök a Legényanyában .

Az 50-es évektől folyamatosan foglalkoztatott színész volt: játszott a 2x2 néha 5 , a Katonazene , az Iszony , A császár parancsára  , az Egy őrült éjszaka, A Hamis Izabella, a Mi lesz veled Eszterke? , a  Gyula vitéz télen-nyáron, a Volt egyszer egy család, Megint tanú, a Szépek és bolondok, A három testőr Afrikában és A miniszter félrelép című filmekben is. Utolsó filmszerepét Sándor Páltól kapta a Noé bárkájában.

A színházi szerepeiben, tragédiákban vagy komédiákban egyaránt kíváló volt. Fontosabb szerepei között ott volt Oberon Shakespeare Szentivánéji álomjából, a polgármester Gogol A revizorjából és Mefisztó Goethe Faustjából, de játszott Poloniusként a Hamletben, és hallhattuk az Úr hangjaként Az ember tragédiájában is. Utolsó színházi szerepe Cödlinger volt, Rejtő Néma revolverek városa című regényének színpadi változatában.

 

Kitüntetései:

Jászai Mari-díj 1956, 1958, Érdemes művész 1966,
Kíváló művész 1970, SZOT-díj 1971,
Kossuth-díj 1973,

A Nemzeti Színház örökös tagja 1989,
A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje 1995,
A Nemzet színésze 2000.
A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal 2002.

Egyéb elismerései:

A teheráni filmfesztivál legjobb férfialakítás-díja 1977,
Pro urbe 1981, Erzsébet-díj 1987,
Örökös tag a Hallhatatlanok Társulatában 1996,

Gyomaendrőd Város Díszpolgára, 1996
Budapest díszpolgára 1998,

Hazám-díj 2003,

Főnix-díj 2006,

Maecenas-díj 2006,

Príma Primissima Díj 2006.

 

 

 

Elhunyt Kállai Ferenc színművész Gyomaendrőd Díszpolgára

 

KÁLLAI FERENC

 

Forrás: Magyar Színház, Index hírportál - HGYVK