VIII. CIGÁNYZENÉSZ ÉS TÁNCTALÁLKOZÓ, GASZTRONÓMIAI NAPPAL EGYBEKÖTVE
Gyomaendrőd Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány, valamint a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium által nyújtott támogatásból október 11-én rendezte meg a VIII. Cigányzenész és Tánctalálkozót, gasztronómiai nappal egybekötve.
A Zenész és Tánctalálkozónak a Városi Sportcsarnok adott otthont, míg a Gasztronómai Nap keretében rendezett „főzőverseny” megvalósítására a Sportcsarnok udvarán, szabadtéren került sor. A kora délutáni órákban Várfi András Gyomaendrőd város polgármestere nyitotta meg a rendezvényt.
VIII. Cigányzenész és Tánctalálkozót, Gasztronómiai Nappal egybekötött rendezvényt megtisztelte jelenlétével a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium – Kiemelt Projektek Osztályának osztályvezetője: Hortobágyi Anna valamint munkatársai. Továbbá jelen volt a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány monitoring csoportja, a Körös Völgye Alapítvány képviselője, az Endrőd és Vidéke Takarékszövetkezet elnöke, Dr. Dávid Imre, a Bethlen Gábor Szakképző Iskola igazgatója, Gubucz József.
Ezután két helyszínen várták a programok az érdeklődőket: a főzőversennyel párhuzamosan a színpadon amatőr zenészek, táncosok léptek fel.
A főzőversenyre közel 13 csapat nevezett be. A nevezők nem csak helyi lakosok voltak, hanem érkezetek „versenyzők” az ország távolabbi pontjairól is, akik különböző ételeket, közöttük hagyományos cigány ételeket készítettek: - tyúkos káposzta, - bokoli, - valamint, - halászlé, - pacal, - marha pörkölt, - sertés pörkölt. A rendezvényre kilátogatók természetesen meg is kóstolhatták a fenn említett – helyszínen készült - ételeket.
A rendezvény valamennyi programja - ide értve az elkészült ételek kóstolását is - ingyenes volt. A főzőverseny eredményhirdetésére az esti órákban került sor, majd a díjak kiosztását követően Nótár Mary lépett a színpadra, őt pedig Stefano követte. A sztárvendégek fellépéseit követően a „Hangulat” együttes biztosította hajnalig a talp alá valót a közönségnek.
Nagy örömünkre szolgál, hogy hasonlóan a korábbi években megrendezett azonos elnevezésű programokhoz egyre érdeklődő látogatott ki. Örömünkre szolgál, hogy a résztvevők mind a fellépők, mind pedig a közönség részéről pozitív visszajelzéseket kapunk.
A főzőverseny eredménye:
Pörkölt kategória:
I. Birka pörkölt - Kovács Tibor - Gyomaendrőd
II. Vegyes sertés pörkölt – Kovács Zsolt - dévaványa
III. Marha pörkölt – Kovács Tibor - Gyomaendrőd
Egyéb kategória:
I. Tanyasi Csirke tárcsázva – „Szarvasi fiatalok a holnapért” egyesület
II. Cigány Töltött káposzta – Bethlen Gábor Szakképző Iskola
III. Tárcsás Hal - „Szarvasi fiatalok a holnapért” egyesület
Külön díjak:
Pörkölt kategóriában:
Birka pörkölt – Fekécs Béláné – Gyomaendrőd
Csülkös pacal – Farkas Béla – Gyomaendrőd
Sertés pörkölt – Észak-Alföldi Regionális Cigány Védelmi Szervezet
Egyéb kategória:
Citromvarázs (desszert) – Bethlen Gábor Szakképző Iskola és Kollégium
Halászlé – Rácz Kft. – Körösnagyharsány
Körösi Halászlé – Zrena Pál - Gyomaendrőd
Fórum ->> VIII. CIGÁNYZENÉSZ ÉS TÁNCTALÁLKOZÓ, GASZTRONÓMIAI NAPPAL EGYBEKÖTVE
Képeslap : kepeslap.mconet.biz
Gyomaendrőd Online: gyomaendrod.mconet.biz
Gyomaendrőd linkajánló: gyomaendrodlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu