Gyomaendrőd város

Gyomaendrőd Város - Hírek

Új városközpontot is terveznek - Félévi interjú Várfi András polgármesterrel

Új városközpontot is terveznek - Félévi interjú Várfi András polgármesterrel
Sok újdonságot hozott Gyomaendrôd életében az idei esztendô elsô hat hónapja. Az idén bekövetkezett változásokról, a folyamatban lévô fejlesztésekrôl és az elkövetkezendô idôszak terveirôl Várfi András polgármester beszélt lapunknak.
Járási központ

- Január elsejétôl járási székhely lett Gyomaendrôd. A járási központ a régi városháza épületében kezdte meg működését, ezzel egyidôben pedig a helyi önkormányzat a Selyem utca 124. szám alatti egykori iskolaépületbe költözött. A járási hivatalban kapott helyet az okmányiroda, a munkaügyi központ és a tankerületi igazgatóság, valamint rövidesen kialakítjuk a kormányablakot is. A földhivatal kivételével így minden járási feladatot betöltô intézmény a Szabadság téri épületben található. Ugyanakkor az új városházi épület földszintjén nyílt meg idén tavasszal a városi könyvtár, a legfelsô szinten pedig a közmunkások foglalkoztatásának köszönhetôen 11 asszony varrja a munkaruhákat. Úgy gondolom, hogy a város mindenképpen gazdagodott azzal, hogy járási székhely lett. A régi városháza épületének belseje szintén teljesen megújult, a nagyteremben már az idei elsô esküvôt is megtartották. Jelenleg a Szabadság téri épület homlokzat felújítása zajlik - tájékoztatta lapunkat Várfi András polgármester.
 

A város pénzügyei rendben vannak

Másik fontos idei változásként említette, hogy iskoláinknak immáron nem az önkormányzat a fenntartója, hanem a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ. Ide tartozik a Kiss Bálint Általános Iskola, a Rózsahegyi Kálmán Általános Iskola, a művészeti iskola és a pedagógiai szolgálat.

- Rendkívül fontosnak tartom, hogy a képviselô-testület elfogadta a város idei költségvetését, amely hiányt nem tartalmaz. Emellett egy lényeges lépés is történt: a kormány adósságrendezô programjának köszönhetôen a város svájci frankos kötvénytartozása is rendezôdött. Úgy gondolom tehát, hogy Gyomaendrôd, rövid-és hosszútávú pénzügyei rendben vannak, így már lehet a jövô építésén gondolkodni. Többek között azon, hogy az új városháza környékén, kialakítanánk egy új városközpontot, amelyet körültekintô tervezés után szeretnénk jórészt pályázati pénzekbôl megvalósítani mondta a városvezetô.

Új beruházások

Várfi András a jelenleg zajló beruházások között a legfontosabbnak tarja, hogy hamarosan megkezdôdhet az a mintegy 1 millárd forint értékű munka, melynek során korszerűsíti a város a szennyvíztisztító telepet. A közbeszerzést követôen már kiválasztották a nyertes kivitelezôt, s a beruházás végén a városban keletkezô szennyvizet a mai elôírásoknak megfelelôen tudják majd kezelni, tisztítani.

A belvíz programok közül Várfi András a Fűzfás zugi, a Csókási zugi és a Hantoskerti holtág iszaptalanítását említette, amely napokon belül megkezdôdik. A Hantoskerti holtág esetében a mederkotrás második üteme folytatódhat. A munkálatok végén javulhat a holtágak vízminôsége, tisztább lesz a környezet és a vízparti ingatlanok értéke is nôhet.

- A belvízprogramjainknak köszönhetôen ma már nem volt arra példa, hogy lakóingatlant veszélyeztetett volna a belvíz -tette hozzá a polgármester.

Épül az aluljáró

A városban olyan beruházások is vannak, amelyeket nem az önkormányzat finanszíroz, hanem állami pénzbôl valósulnak meg. Ilyen például a folytatódó vasútkorszerűsítés, amelynek során a Gyoma-Békéscsaba közötti vonalszakasz felújítása folyik. E munka során épülhet meg a Fô úti vasúti átjáróban az aluljáró.

- Most készül az elkerülô útszakasz, amely az OMV benzinkút körül elhaladva, a síneken át a Penny Market parkolóján keresztül viszi el a kétirányú forgalmat az aluljáró építés idején. Várhatóan 2014. végére átadják majd az aluljárót, és ezután zavartalnul lehet közlekedni Gyomaendrôd egyik végébôl a másikba. Ezzel még inkább egy várossá válhat Gyomaendrôd tette hozzá Várfi András polgármester.


Forrás: Szó-Beszéd