Gyomaendrőd város

Gyomaendrőd Város - Hírek

Párizsban mutatkozik be a Dél-Alföld

Párizsban mutatkozik be a Dél-Alföld
A párizsi magyar nagykövetség a március 15-i nemzeti ünnepi fogadás alkalmával – nem titkoltan hagyományteremtő szándékkal – az idei évben azzal is szeretné minél hangsúlyosabbá tenni az eseményt, hogy összeköti azt egy magyar régió bemutatásával.

A választás a Dél-Alföldre esett, a lehetőséget örömmel fogadták Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megye önkormányzatai, a megvalósításban pedig nagyon komoly szerepet vállal a Magyar Turizmus ZRt.

Bács-Kiskun és Csongrád megye borászai, élelmiszer-manufaktúrái, kézművesei, valamint a Békés megyei Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény számtalan helyi specialitással is hozzájárultak az esemény sikeréhez.

A Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény részéről Tímár Attila Mesterszakács – szakoktató segítségével Körösi halpástétomot, pontykocsonyát készítettünk. Bemutattuk Békés megye kolbász kínálatát, a Tisza Pálinkát, Tisza mézet, a Békési pálinkát. Polányi Aliz és Ganyecz Kitti tanulóink profi felszolgálással és hagyományos magyar vendégszeretettel emelték a fogadások színvonalát.

Annak érdekében, hogy a megjelenés minél sikeresebb és hosszú távon is megtérülő befektetés legyen, a nemzeti ünnepi fogadást megelőzően sor került egy önálló regionális turisztikai bemutatkozásra, a fogadás napján pedig egy, a francia és magyar területi önkormányzatok és az érintett Leader-közösségek képviselőinek, valamint francia parlamenti képviselők meghívásával szervezett kétoldalú találkozóra is.

A Leonardo da Vinci diák és szakoktatói programok kiszélesítéséről és új szakterületek megcélzásáról a sikeres programban tárgyaltak a francia és magyar képzési vezetők.

Magyarország Párizsi Nagykövete Dr. Trócsányi László, mezőgazdasági Attasénk Dr. Somogyi Norbert arra ösztökélik a Békés megyei Tisza Kálmán Közoktatási Intézményt, hogy a francia szakképzési intézményekkel kialakított projektalapú kapcsolatok tapasztalatait hasznosítsák új Uniós pályázatok kidolgozásában.

alfold-bemutatkozik-parizs-2013-03-14-9_20130314114044_75.jpg

 

alfold-bemutatkozik-parizs-2013-03-14-1_20130314114044_19.jpg

 

alfold-bemutatkozik-parizs-2013-03-14-2_20130314114044_68.jpg

 

alfold-bemutatkozik-parizs-2013-03-14-3_20130314114044_32.jpg

 

alfold-bemutatkozik-parizs-2013-03-14-5_20130314114044_95.jpg

 

alfold-bemutatkozik-parizs-2013-03-14-6_20130314114044_25.jpg

 

alfold-bemutatkozik-parizs-2013-03-14-7_20130314114044_81.jpg

 

alfold-bemutatkozik-parizs-2013-03-14-8_20130314114044_44.jpg

 

alfold-bemutatkozik-parizs-2013-03-14-4_20130314114044_13.jpg

 

alfold-bemutatkozik-parizs-2013-03-14-10_20130314114044_47.jpg

 

 

Forrás: www.gyomaendrod.hu