Gyomaendrőd város

Gyomaendrőd Város - Hírek

Mozifilmet csinált a Tüskevárból

Mozifilmet csinált a Tüskevárból

Október 18-án az Apolló Moziban tartott díszelőadáson vetítették le a helyi általános iskolások részére a Fekete István regényéből készült Tüskevár című ifjúsági filmet, melyet az endrődi ősökkel büszkélkedhető, csongrádi születésű Balogh György rendezett. A film egyik főszereplője Matula bácsit pedig a gyulai születésű Kovács Lajos alakítja. A filmrendezővel a vetítést követően beszélgettünk.

- A Tüskevárból már készült több mint 40 évvel ezelőtt tévéfilm. Mi indokolta, hogy újra forgassa a Tüskevárt?
- Az igazi indok az volt, hogy szerettem volna a mai fiatalságnak továbbadni a Fekete István regényének értékeit. Azt tapasztaltam, hogy az egykori fekete-fehér tévésorozatot a mai gyerekek már nem nézik meg, sőt a regényt sem olvassák el, annak ellenére, hogy a Tüskevár egy örökérvényű történet. A filmforgatással tehát egyfajta hagyományőrzés volt a célom.
- Miben különbözik az ön filmje a már említett tévéfilmtől?
A Pál utcai fiúkat vagy az Egri csillagokat nem forgatnám újra, mert azok rendes, színes, szélesvásznú mozifilmek voltak, a Tüskevárból azonban még nem készült mozifilm, csak a sokak által ismert tévésorozat. Most ezt fölfrissítve, új képekben újra elmeséljük a történetet.
- Ön volt az új Tüskevár forgatókönyvírója is. Változtatott-e a mai kornak megfelelően a párbeszédeken, modernizálta a sztorit?
- A forgatókönyv írása közben én már képekben gondolkoztam, így a forgatókönyvírás is a filmforgatás része volt. Az eredeti művet szem előtt tartva nem változtattam a szövegeken, nincs átírás, tehát nem modernizáltam. Fekete Istvánt én nem írhatom át, Tutajosék nem beszélnek mai szlengben, viszont természetesen mai cuccokban járnak és úgy néznek ki, mint a mai fiatalok. Jómagam hiszek Fekete István eredeti szövegében és mondanivalójában. A filmem vetítésekor a gyerekek igazolták vissza számomra, hogy nem is lett volna szükség a filmben laptopra, térerőre vagy internetre...
- Hol forgatták a filmet?
- Jómagam csongrádi vagyok, s így ott minden segítséget megkaptam, hogy a Tisza és a Körös torkolatának vidékén forgassuk. Ez a rész egyébként is hatalmas és egyedi vízivilággal büszkélkedhet. Természetesen egyes részeket forgattunk a Kis-Balatonnál is.
- Úgy tudom a Körös önt is ideköti Endrődhöz!
- Anyai nagyapám endrődi. Nagylaposon volt földje a családnak, édesanyám is itt született Endrődön. A család később Csongrádra költözött és én már ott születtem, de az endrődi rokonsággal, a Hanyeczokkal Kovácsokkal mai napig tartjuk a a kapcsolatot - mondta végül Balogh György filmrendező.

 

tuskevar-balogh-gyorgy_2012111673724_3.gif

 

Forrás: Szó-Beszéd, 2012. november